A Szaúdi Nagydíj a tervezett program szerint folytatódik

A Szaúdi Nagydíj a tervezett program szerint folytatódik

A Forma-1 irányítói és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közös közleményben jelentette be szombat délelőtt, hogy a Szaúdi Nagydíj hétvégéje az előzetesen tervezett program szerint folytatódik a húszi felkelők dzsiddai támadásai ellenére.

A pénteki F1-es szabadedzés a tervezetthez képest 15 perccel később kezdődött, mert a felkelők több helyen, köztük a pályától 20 kilométerre található olajfinomítónál is támadást hajtottak végre.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója már pénteken közölte a csapatvezetőkkel és a versenyzőkkel, hogy a programon nem módosítanak, a Szaúdi Nagydíj résztvevőinek biztonsága garantált.

A szombati közleményben az F1 és a FIA azt írta: a húszik támadásai után minden érdekelt féllel, valamint a szaúdi kormánnyal és biztonsági erőkkel is megbeszéléseket folytattak, amelyeken "teljeskörű és részletes garanciát" kaptak arra, hogy "az esemény biztonságban van".

Néhány órával később a Forma-1-es versenyzők érdekvédelmi szervezete (GPDA) szintén közleményt adott ki. A pilóták úgy fogalmaztak, a péntek "nehéz nap volt a számukra".

"Nehéz volt maximálisan fókuszban lévő autóversenyzőnek maradni és félretenni azokat az emberi aggodalmakat, amelyek egy ilyen helyzetben természetesek" - írta a GPDA, miután a versenyzők több mint négy órán át, éjszakába nyúlóan egyeztettek a kialakult helyzetről. Az eszmecsere végül - a szaúdi kormányzati és a biztonsági erők által vállalt garanciák meghallgatása után - azzal zárult, hogy a mezőny vállalja a dzsiddai versenyzést.

"Azt reméljük, hogy az emberek majd a nagyszerű futam miatt emlékeznek vissza szívesen erre a Szaúdi Nagydíjra, nem pedig a szóban forgó incidens okán" - zárta közleményét a pilóták érdekvédelmi szervezete.

A Szaúdi Nagydíj időmérő edzését szombaton (ma) - közép-európai idő szerint - 18 órától rendezik, a futam vasárnap 19 órakor rajtol el.