„Az a tét, hogy a leszakadás évtizedei folytatódnak vagy a valódi felzárkózás évtizedei következnek"

„Az a tét, hogy a leszakadás évtizedei folytatódnak vagy a valódi felzárkózás évtizedei következnek"

„Márki-Zay Pétert lehet szeretni, meg nem szeretni, de egy valamit most nem lehet: másra szavazni. Olyan most nincs, mert nincs harmadik út. Aki nem Márki-Zay Péterre szavaz, az Orbán Viktort fogja hatalmon tartani"

- mondta békéscsabai lakossági fórumán Jakab Péter, aki Stummer Jánossal (Békés megye 1.OEVK) együtt kampányolt. 

Hétfő délután rengetegen voltak kíváncsiak az előválasztáson is diadalmaskodó ellenzéki jelöltre, aki 2018 óta a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, illetve az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának az elnöke.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke arról is beszélt, hogy ott, "ahol megbomlik az egység, ott bizony maradni fog a Fidesz." 

„A Fidesz kedvére tettünk azzal, hogy mi ellenzéki politikusok éveken át egymással küzdöttünk, mert amíg mi veszekedtünk, addig ők lopni tudtak, de mi most mégis összefogtunk, mert ti választók ezt kértétek tőlünk. Mi pedig megértettük, hogy most olyan helyzetben van hazánk, ahol a megosztottságnak nincs helye." 

A helyi jelölt, Stummer János az Alfahírnek úgy nyilatkozott, hogy vasárnap nem képviselőt fognak választani a körzetben élők, hanem jövőt. Az a tét, hogy a leszakadás évtizedei folytatódnak vagy a valódi felzárkózás évtizedei következnek. 

„Senki ne várja el tőlünk, hogy 30 nap alatt egy 30 éves adósságot eltüntessünk, de azt nyugodtan elvárhatja minden Békés megyei polgár, hogy már az első nap hozzá fogunk látni ahhoz, hogy törlesszünk az itt élők érdekeiért." 

A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke elmondta, hogy a jelenlegi háborús helyzettel nem nagyon tud érdemben mit kezdeni a kormányzat.

„Most hullik rá a kormányzatra az a politika, amit az elmúlt évtizedben képviselt. Mint látjuk, a Fidesz az Európai Unióval szemben és az orosz, illetve kínai érdekek mellett tette le a voksát, ezzel kiszolgáltatva hazánkat. Orbán Viktor a legrosszabb álmaiban sem gondolt arra, hogy Putyin háborút fog indítani Ukrajnával szemben. Láthatóan minden külpolitikai törekvését felrúgta ez a háború" 

- foglalta össze Stummer János, hozzátéve: Orbánt a nyugati sajtó és a nyugati politikusok is Putyin bábjának nevezi. 

A választási kampánnyal kapcsolatban elmondta, hogy több választókerületben is komoly lejáratókampány indult az ellenzéki jelöltekkel szemben. Békéscsaba és környékén több névtelen és mocskolódó szórólappal is támadták őt. 

„A Fidesz csak rólam beszél, én meg az itt élőkről, illetve a szülőföldemről. Azok, akik erre a korrupt rendszerre tették fel az egzisztenciájukat, azok minden eszközt be fognak vetni ellenem."

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}