Kis híján a hattyú halálát adta elő a renitens madár, ami leszállt az M1-es közepén

Kis híján a hattyú halálát adta elő a renitens madár, ami leszállt az M1-es közepén

Egészen döbbenetes képsorokat rögzítettek a Magyar Közút kamerái március 24-én az M1-es autópályán. Az egy dolog, hogy nem könnyű feladat a fővárosi utakon csúcsidőben, a betonba öntött városban a gurulós utazóbőrönd szépkorú szerelmeseinek sokszor valószerűtlenül sietős mozgásain kiigazodni, vagy éppen a száguldó taxisok, renitens bringások és a kereszteződésen utolsó pillanatban átszaladó gyalogosok között manőverezni, de tapasztalt vezető legyen a talpán, aki egy olyan nem mindennapi jelenséggel is könnyedén megbirkózik, mint ami az M1-es 25-ös kilométerénél történt néhány napja.

Egy hattyú ugyanis úgy döntött, jó ötlet a pálya fölött körözni, majd le is szállt az útra, amivel elég csúnya forgalmi szituációt okozott.

Kész csoda, hogy landolásakor pillanatok alatt kapcsolt az éppen arra haladó teherautó, aki a megszeppent madarat látva rögtön jobbra rántotta a kormányt. Gyakorlatilag csak az Isteni gondviselésnek, meg persze a jó reflexeknek, illetve a követési távolságot betartó autósoknak köszönhető, hogy nem történt tömegbaleset a hattyú váratlan érkezése miatt. 

A torlódást okozott állatot végül a Magyar Közút egyik éppen arra járó kollégája hessegette el, a hattyú aztán az út menti szántóföldeken folytatta a napját.

Íme az ominózus felvétel: