Urambátyám - Szijjártó intézett munkát a külügynél Deutsch Tamás unokaöccsének

Urambátyám - Szijjártó intézett munkát a külügynél Deutsch Tamás unokaöccsének

Szijjártó Péter kérésére kapott állást a külügyminisztériumban Deutsch Domonkos, Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselőjének unokaöccse – derült ki a Szabad Európa birtokába került dokumentumból. 

Deutsch Domonkos kedvéért növelték meg a sportdiplomáciai főosztály létszámát, és rögtön vezető kormánytanácsosként kezdhetett. A Szabad Európa birtokába jutott egy másik feljegyzés is, amely szerint pár hónap elteltével már elő is léptették sportdiplomáciai referenssé. 

A Szabad Európa telefonon elérte Deutsch Domonkost, aki nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseikre. Azt sem árulta el, lediplomázott-e már.

Deutsch Domonkos 1998-ban született, járt az ELTE PPK-ra és a Testnevelési Egyetemre is. Amúgy az MTK magasugrója, kiemelkedő eredményének (egy 2015-ös ifjúsági aranyérmen kívül) nem találták nyomát, ahogy annak sem, hogy részt vett volna rangos külföldi versenyen.

Kereste a Szabad Európa a külügyminisztériumot is, hogy megtudják, mi indokolta Deutsch Domonkos rendkívüli felvételét és hogy milyen kvalitásainak köszönheti a gyors előrejutást, de cikkük megjelenésig nem kaptak választ.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}