Kinek higgyünk, kiben higgyünk? És főleg: miért ne?

orbán viktor
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Vegyük azt a kissé abszurd esetet, hogy valaki, mondjuk egy választópolgár, még soha nem hallott arról a szóról, hogy politika. Vagy ha hallott is róla, fogalma sincsen, hogy az mit takar. Viszont, mivel választás közeledik, a szokásosnál is többet hallja ezt a szót, és most már úgy van vele, érdekelné, mit jelent. Elkezd utánajárni, hogy miféle dolog az a politika. Tegyük fel, arra kér engem, hogy ha csak egyetlen jótanácsot adhatnék neki a politikával összefüggésben, mi lenne az.

Azt mondanám neki: Soha ne higgy egy politikusban! A cikk címére utalva már előre megjegyzem, hogy óriási különbség van aközött, hogy egy politikusNAK hiszek, vagy egy politikusBAN hiszek. Sőt, ugyanez teljesen igaz általában az emberre vonatkozóan is, vagyis, hogy hiszek neki, vagy hiszek benne. De vissza a politikai közegbe, kicsit konkrétabbra véve a gondolatmenetet: létező emberi magatartás a kritikai gondolkodás mellőzése, s ennek megfelelően a rólam is szóló, az én életemet is befolyásoló döntések feltétel nélküli átruházása egy másik emberre, így például egy politikusra. Mert ez kényelmes, mert így nem kell semmilyen saját tévedéssel szembesülni, nem kell abba a kényelmetlen(nek tűnő) szituációba kerülni, hogy valamit, valakit rosszul ítéltem meg. Meggyőződésem szerint a valósággal való szembenézésnek ez a hiánya az emberiség nagy részét érintő, általános egoizmusnak a következménye. Ami abban nyilvánul meg, hogy az ember valamiféle szellemi presztízsveszteségként éli meg, ha mások előtt be kell látnia, hogy tévedett. És mivel ezt cikinek érzi, ettől pedig önmagát – teljesen értelmetlenül és helytelenül – kevesebbnek, rosszabbnak, mint amit magából láttatni szeretne kifelé, inkább azt választja, hogy a tényleges valóságot hajlítja a saját valóságához.

Ismerek olyan embereket, akik politikushívők. Annak idején találkoztam olyannal, aki elmondta, hogy ő nem jobbikos, hanem Vona-hívő, és ezt teljesen komolyan gondolta. Nyilván van olyan is, aki mondjuk Gyurcsány-hívő, közülük mondjuk személyesen nem ismerek ilyet, de közvetve, kommentekből, egyéb megnyilvánulásokból egyértelmű, hogy vannak, léteznek. Ismerek viszont nem egy, nem kettő Orbán-hívőt, és meglátásom szerint a politikusokra vallásos jellegű imádattal tekintők közül ők lehetnek a legtöbben. Mint például egy idősebb (egykori) barátom, akivel azután szakadt meg a kapcsolatunk, hogy kritizálni mertem Orbán Viktort. Neki nem azzal volt csak a baja, hogy elmondtam, mi nem tetszik abban, amit Orbán Viktor mond, tesz, hanem már azt sértőnek érezte, hogy nem azonosulok mindennel, amit Orbán Viktor mond, tesz. Amikor próbáltam érvelni, ő ellenérvek helyett a Fidesz kommunikációs paneleit olvasta a fejemre. Én minél inkább érveltem, ő egyre jobban emelte a hangerőt. Nagyon megviselt ez az élmény, aztán az idős korára való tekintettel, és mert szeretettel gondolok rá, úgy döntöttem, kerülni fogom a vele való találkozást, nehogy annyira felzaklassa magát, aminek az egészsége láthatja a kárát.

Adott helyzetben, konkrét kérdésben embernek, így politikusnak is hihetünk. Mert úgy értékeljük, hogy ebben éppen igaza van, ezzel éppen egyetértek. De általában emberben nem, így politikusban sem szabad hinni! Mert amíg megvan az a méretű tömeg, amelyik vallásos áhítatot tanúsít az imádott politikus iránt, addig az imádott politikust sem készteti semmi arra, hogy a hitelességét tekintve akár egy fikarcnyit is változtasson. Így pedig a közjó elérése, a minél több, a tényleges teljesítményét értékelő támogató megnyerése csak felesleges nyűg neki, amennyiben a hatalom nem egy eszköz számára, hanem maga a cél.