Kismaroson volt, aki szó szerint szart a népszavazásra

Kismaroson volt, aki szó szerint szart a népszavazásra

Egy kívülről is gyanúsan elázott borítékot találtak, erősen kellemetlen szaggal.

Nem mindennapi eset olvasható a Telexnek eljuttatott Kismaros 1. számú szavazatszámlálási bizottság jegyzőkönyvében. Urnabontás után egy szagló borítékra lettek figyelmesek, a számlálók orra nem hiába jelzett, és egy szarral bekent népszavazási lapra bukkantak.

A jegyzőkönyv dokumentarista jelleggel jegyezte fel az esetet, melyben arról számoltak be, hogy egy kívülről is gyanúsan elázott borítékot találtak, erősen kellemetlen szaggal. A bizottság miután gyanakodva közelített az ismeretlen tartalmat rejtő boríték felé azt írták:

a bizottság a borítékot kinyitotta, és abban állati ürülékkel erősen beborított népszavazási szavazólapot talált. Ezen szavazólap érvényessége ezáltal nem volt megállapítható.

A jegyzőkönyv azzal zárul, hogy a bizottság szavazásra bocsájtotta érvényesnek nyilvánítják-e a plusz tartalommal kikent szavazólapot. Ezt végül egyhangúlag elutasították, mint indokolták, a szaros papírból nem lehetett kivenni, hogy a szerzője hova akarta az x-et rakni.

Arra nem adtak magyarázatot a jegyzőkönyvben, hogy pontosan honnan tudták az ürülék fajtáját és miért zárták ki az emberi fekália lehetőségét, de talán így a bizottság lelkének is könnyebb volt továbblépni az incidensen.

A 444 felkereste Dr. Timer-Bárkányi Beáta jegyzőt is, aki megerősítette a szaros szavazólap hitelességét, amit viseltes külleme ellenére 90 napig meg kell őrizni. Dr. Timer-Bárkányi elmondta, hogy a kellemetlen lapot ezért "az SZSZB a választási iratok között, a választási szállítódobozba, több genotermába behelyezve és leragasztva a Helyi Választási Irodába szállította, ahol a választási iratok között őrizzük a jogszabályi előírásoknak megfelelően". Így az ott dolgozóknak sem kell még három hónapig a szarszagban tevékenykedniük, azt pedig gyanítjuk, hogy ellopni sem fogja senki.