Bödőcs Tibor: Jön a maradék sajtó szuttyongatása és a polgári szalonnáculás

Bödőcs Tibor: Jön a maradék sajtó szuttyongatása és a polgári szalonnáculás

A humorista egy időre alkotói szabadságra megy.

Véget ért Bödőcs Tibor turnéja, aki ezt követően alkotói szabadságra megy. Facebook-oldalán azt írta:

Most új műsor, esetleg új könyv reményében már megint Szibériá... illetve alkotói szabadságra vonulok. Mikor, ha nem most?

A humorista arra is kitért, hogy érzései szerint "a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában".

Kicsit árnyalva a képet végigvette az elkövetkezendő évek várható eseményeit, amik között szerepel "a maradék sajtó szuttyongatása, a sikerpropaganda, a polgári szalonnáculás és a csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre" is.

Belorusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a "baloldal" "megújul".

Bejegyzését azzal zárja, hogy a NER működését bemutatta már a színpadon, amit már nem érzi elég nagy kihívásnak. Szerinte "az úgynevezett ellenzék is megérne egy fekete humormisét, de azt már az előtt unja, hogy elkezdené".

Akárhogy is, a humorunkat nem tudják kiszervezni alapítványokba, kis türelmet kérek, jókat fogunk röhögni!