Czeglédy Csaba: Karácsony elárulta az ellenzéket, amikor visszalépett az előválasztáson

Czeglédy Csaba: Karácsony elárulta az ellenzéket, amikor visszalépett az előválasztáson

A 444 szúrta ki, hogy Czeglédy Csaba, a DK politikusa hosszú Facebook-bejegyzésben elemezte a választási eredményeket. Czeglédy Vas megye 1-es számú körzetében indult, bár alulmaradt a fideszes Hende Csabával. A DK politikusa kiemeli, hogy a rá leadott több mint 20 ezer szavazat nem egyedül az ő érdeme, hanem a teljes ellenzéki közösségé. Czeglédy hozzátette, hogy bár szerinte nem tisztességes versenyben nyert a fideszes jelölt, de a választók döntését tiszteletben tartja.

Saját eredményei értékelése után áttért a teljes ellenzék és az előválasztás eredményeinek kifejtésére.

„Karácsony Gergely elárulta az ellenzéki közösséget azzal, hogy visszalépett, így nem tudhatjuk, hogy végül ki nyerte volna meg a második fordulót, ha mind állva maradnak”

– jelenti ki.

Czeglédy már az előválasztás két fordulója között is erős kritikákkal illette a főpolgármestert. Akkor azt írta, hogy Karácsony „rendkívül nagy arccal kampányol”, de „sofőr nélkül Szombathelyre sem találna el magától, vidéken csúfosan leszerepelt”.

„Azonban ne hánytorgassuk fel utólag Márki-Zay Péternek, hogy élt a lehetőséggel. Momentuma volt abban a pár hétben, nagy kár, hogy nem tudta tavasszal megismételni”

– tette hozzá Czeglédy és kiemeli, hogy ő maga is sok ellenzéki fiatallal találkozott, aki Márki-Zay Pétert támogatta az előválasztáson.