Magyar György: nincs szükség még egy jobboldali pártra; Donáth Anna: kevesebb ellenzéki párt kell

Magyar György: nincs szükség még egy jobboldali pártra; Donáth Anna: kevesebb ellenzéki párt kell

Magyar György szerint nem időszerű egy újabb jobboldali párt, mert előtte mérlegelni kellene, mi szól mellette és ellene. Bár az MDF helyén lát egy űrt, mégsem tudja, lenne-e igény egy ilyen világnézetű pártra a Jobbik és a a Fidesz mellett, ugyanis a kormánypárt kisgömböcként magába foglalja ezt az ideológiát - fogalmazott Magyar György, a Spirit FM Aktuál című műsorában.

A civileket képviselő ügyvéd arról beszélt, Márki-Zay Péter motivációi között lehet, hogy az előválasztás alapján azt érezheti, van támogatottsága. Magyar György azt javasolta, először mérjék fel az igényeket, szerinte ennek a kezdeményezésnek ki kell érlelődnie.

„Nem kell ebbe beleszaladni, ez nem forradalom”

– fogalmazott Magyar György.

Nagyjából erre rímel Donáth Anna tegnapi publicisztikája is. Ebben többek között leszögezte:

"Kevesebb pártra van szükség az ellenzéki oldalon". 

A Momentum elnöke szerint az ellenzéki térfél tagoltsága önmagában akkora politikai versenyhátrányt jelent, ami elég egy újabb bukáshoz. Donáth Anna úgy látja, azért nem volt megfogható üzenete az ellenzéki kampánynak, mert a legfontosabb döntésekhez hat párt, a miniszterelnök-jelölttel közösen pedig hét szereplő egyetértésére volt szükség. "A következő két évnek ezért az ellenzéki térfél megújulásáról is kell szólnia".