Az Interpol és az FBI is méltatatta a magyar helyszínelők által kidolgozott protokollt

Az Interpol és az FBI is méltatatta a magyar helyszínelők által kidolgozott protokollt

Sugárzó anyagokra kifejlesztett, az Interpol és az FBI által is méltatott protokollt dolgoztak ki magyar helyszínelők radiológus szakértőkkel együttműködve  – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint bűnügyi technikai főosztályuk és az ELKH Energiatudományi Központ munkatársai 162 ország szakértői előtt mutatták be az újszerű helyszínelői eljárást.

Azt írták: az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által szervezett, e héten Bécsben megrendezett nemzetközi konferencián tartott bemutató „olyan jól sikerült, hogy a magyar nóvum lesz a jövőben az egységes nemzetközi protokoll alapja”.

A rendőrségi közlemény szerint a csapat arra kapott felkérést, hogy demonstrálja azt az általuk sugárzó anyagokra kifejlesztett eljárást, amely az eddigi gyakorlathoz képest egy teljesen új megközelítést képvisel. Ennek lényege, hogy a veszélyes anyagokat nem az elszállítást követően, hanem még a helyszínen vetik vizsgálat alá, illetve nyerik ki belőle a legtöbb információt. Így a nyomkutatás és a bűnjelek rögzítése is ott történik – ismertették.

„Ennek azért van jelentősége, mert a korábbi protokoll szerint szállítás előtt az ilyen anyagokat alá szokták vetni a sugárzásmentesítésnek, vagyis a dekontaminálásnak. Ez után azonban már nem marad lehetőség további bizonyítékok begyűjtésére. A dekontamináló anyagok ugyanis megsemmisítik a genetikai anyagmaradványokat és a daktiloszkópiai nyomokat is. Telefon esetében előfordulhat, hogy az egész készüléket is”

– írták.

Az újszerű protokollt az NNI helyszínelői radiológus szakértőkkel dolgozták ki három év alatt. A bemutató egy olyan képzeletbeli bűncselekményre épült, amely szerint egy elkövető sugárzó anyagot visz lakásának pincéjébe, majd egy metróállomáson való menekülése közben hátrahagy egy sugárzó anyaggal szennyezett hátizsákot.

A helyszínelő magyar csapatnak így a lakást és a táskát kellett átvizsgálnia, miközben élőben, illetve online közvetítve 162 ország szakértői „nézték árgus szemekkel mozdulataikat”. A technikusok egyéni védőeszközökbe beöltözve, speciális sugárzást mérő eszközöket alkalmazva, valamint rádiókommunikációs gázálarcokat öltve magukra hajtották végre a rájuk bízott feladatot – írták.

„Az összetett feladat végrehajtása az új módszernek köszönhetően akkora sikert aratott, hogy még az Interpol és az FBI szakemberei is kiemelték a magyar csapat teljesítményét, és elismerő szavakkal méltatták az új protokollt, ami egy valódi áttörést hozott a nemzetközi szakértők eddig képviselt irányvonalához képest”

–fogalmaztak a rendőrségi közleményben, hozzátéve: ennek köszönhetően ez fogja alapját képezni az ENSZ NAÜ jövőbeli egységes nemzetközi protokolljának, az NNI helyszínelői pedig részesei lehetnek annak a nemzetközi nukleáris konferenciának, amelyen az új nukleáris törvények irányvonalait fogják rögzíteni.

(MTI)