Ferenc pápa: A reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni

Ferenc pápa: A reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni

Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a vatikáni Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.

Az MTI azt írja, Ferenc pápa első mondatában kijelentette, az írók a csillagos éjszaka szépségéről szoktak írni, miközben jelenleg a háborús éjszakai égre a halál húz fénycsíkokat.

Az egyházfő felidézte, miként fedezték fel az asszonyok, hogy Krisztus sírja megüresedett. Ferenc pápa úgy vélte, a feltámadást hirdető húsvét a megszokott sémák felborításával kezdődött. "Meglepetésszerű reményt" hozott az emberiség életébe, de "nem mindig könnyű ráerezni, mivel a remény gyakran nem talál helyet szívünkben" - mondta a pápa.

Hozzátette, túl gyakran szemléljük az életet és a valóságot földre szegezett tekintettel,

"csak a múlandó jelent bámuljuk, kiábrándulva a jövőből, bezárkózva egyéni szükségleteinkbe, az apátia kényelmes börtönében, és közben folyamatosan panaszkodunk, hogy a dolgok soha nem fognak megváltozni".

"Mozdulatlanul állunk a beletörődés és a fatalizmus sírja előtt, és eltemetjük az élni akarás örömét"

- jelentette ki Ferenc pápa, aki bátorságot sürgetett a változáshoz.

Kifejtette, a reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni, ahol az emberek sírnak, küzdenek, szenvednek, remélnek.

"Az a kereszténység, amely az Urat a múlt roncsai között keresi, és bezárja a megszokás sírjába, húsvét nélküli kereszténység"

- mondta a pápa, aki felszólította egyházát, "félelem, mesterkedés, megalkuvás nélkül" menjen ki a világ utcáira.

"Vigyük el Jézust a mindennapi életbe a béke eszközeivel a háború borzalmaitól sebzett világba (..) Jézussal az éjszaka nem marad végtelen"

- mondta Ferenc pápa.

A pápa szavait öt és fél ezren hallgatták a papokkal és hívőkkel teli bazilikában. A koronavírus-járvány két éve után ismét tele volt a bazilika, aki nem fért be, a Szent Péter téri kivetítőkön követte a szertartást, amelyen jelen volt Ivan Fedorov, a dél-ukrajnai Melitopol polgármestere is - akit öt napon át tartották fogva a várost elfoglaló orosz erők, mielőtt kicserélték kilenc orosz sorkatonára -, valamint az ukrán parlament három tagja.

A húsvéti vigília hagyománya szerint a szertartás a Szent Péter-bazilika előcsarnokából indult, ahol megáldották a tüzet, majd "előkészítették" a húsvéti gyertyát, vagyis keresztet véstek bele, valamint az alfa és az omega görög betűket, és az idei évszámot. Azt követően a gyertyát meggyújtották.

A papok a főhajóján az oltárig haladtak. A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika teljes csendben és sötétben volt, csak a jelen levők kezében tartott gyertyák világítottak. Amikor a menet a főoltárhoz ért, felkapcsolták a fényeket.

A szertartás elején Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja helyettesítette Ferenc pápát, aki a főoltárnál várta a papok megérkezését.

A misén ima szólt a népek közötti párbeszédért és békét építő kormányzókért, valamint azért, hogy a háborútól sújtott népek reményben és békében részesülhessenek.

Nagyszombat este a hagyomány szerint felnőttek részesülnek a keresztség szentségében, az idén heten voltak, két nő és öt férfi: négy olasz, egy egyesült államokbeli, egy albán és egy kubai. A vigílián a bazilika eddig néma harangjai ismét megszólaltak, és "visszaindultak" a világ templomaiba.  

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, majd elmondja húsvéti üzenetét, melyet az Urbi et Orbi áldás követ. Hétfőn délben Mennyek Királynője-imát mond, délután pedig az egész országból érkező tinédzserekkel virraszt a téren.