Drága lesz az iskolatáska: a papír árának emelkedése miatt akár 50 százalékkal is többe kerülhetnek a tanszerek

Drága lesz az iskolatáska: a papír árának emelkedése miatt akár 50 százalékkal is többe kerülhetnek a tanszerek

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőket, ugyanis tavalyhoz képest akár 30-50 százalékkal is megnövekedhet idén a papír-írószerek, füzetek, rajzlapok és mappák ára. A papír drágulásának oka, hogy megnőtt a cellulózkereslet, és jelenleg az alapanyag beszerzése sem egyszerű - írja elemző cikkében az Eduline.hu.

Az Eduline azt írja,

a drágulás az egyéb iskola felszereléseket is érinti, így a iskolatáskákat, tolltartókat is, ezek ára akár 15-30 százalékkal is emelkedhet.

A drasztikus drágulással több mint 1 millió 100 ezer általános és középiskolás nebulók szülei szembesülhet majd július-augusztus körül.

Az oktatási portál idéz egy 2021-es felmérést is, amely szerint

a magyar szülők az alapvető tanszerekre 10-15 ezer forintot költenek, de az elsősök sulis felszereléseire akár 40-50 ezer forint is elmehet.

Az Eduline-nak Orgován Katalin, a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy

a tavaly szeptemberi árakhoz képest majdnem duplájára emelkedett a különböző papírtípusok ára.

Kifejtette, egyelőre nem látni a papír árának tetőzését, ezért úgy számolnak, hogy a jelenlegihez hasonló ütemben drágul tovább a papír.

A Pátriának saját üzletei is vannak, de nagykereskedőként kiszolgál több papírboltot is. A nyomda a napokban véglegesíti az iskolaszerek katalógusát, ennek kapcsán a nyomda vezérigazgatója a portálnak elmondta: ,,Hosszú évek óta először nem tudunk fix árakat tenni a katalógusba, mert a beszállítóinknál sincsenek előre megadott árak, ez az import és a hazai beszerzésű termékekre is igaz. Napi árazás van, vagyis amikor megrendeljük a terméket, akkor derül ki, hogy mennyibe fog kerülni. Sőt van, hogy a papír árát akkor igazolják vissza, amikor indítják a kamiont.”

A papír drágulásának okai

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is drágul így a papír? A Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke szerint ennek több oka is van: egyrészt az online kereskedelem felfutása nyomán egyre nagyobb az igény a cellulóz iránt, hiszen cellulózból készülnek a különböző papír-írószerek, rajzlapok, füzetek, könyvek, illetve ugyancsak ebből készülnek a különböző webshopokban megrendelt termékek dobozai is. Miután pedig kivonták a forgalomból az egyszer használatos műanyagot, a cellulóz is egyike lett az alternatív alapanyagoknak.

Másrészt fontos körülmény az is, hogy a finnországi papírgyárakban lassan három hónapja tart a sztrájk, így nincs termelés, a kínai szállítási költségek megugrottak, az orosz–ukrán háború miatt pedig komplikált lett a cellulóz-alapanyagok beszerzése Ukrajnából.