Kiszínezte egy emlékmű magyar-török csatajelenetét, majd előállították rongálásért

Kiszínezte egy emlékmű magyar-török csatajelenetét, majd előállították rongálásért

A rendőrség megalapozottan gyanúsít egy férfit azzal, hogy április 20-án, szerdán délután a jászberényi Ferencesek terén található, mészkőből készült, magyar-török csatajelenetet ábrázoló emlékművet

festékkel kiszínezte.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint munkatársaik az emlékmű közelében, egy padon ülve találtak rá az 53 éves férfire, aki a tett helyszínén éppen a már kifestett csatajelenetet szemlélte.

Közölték azt is, hogy a jogsértőnél különféle rajzeszközöket találtak, majd azokat bűnjelként le is foglalták. Így a férfi ruházatának átvizsgálása során 

festékeket, ecseteket, ragasztót, filctollakat találtak az egyenruhások.

A rendőrség honlapján azt is ismertették, hogy a jászberényi férfit előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol rongálás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ám vallomást nem tett.