Több mint 16 hónapon át volt tartósan koronavírusos egy londoni beteg

Több mint 16 hónapon át volt tartósan koronavírusos egy londoni beteg

Összesen 505 napon keresztül volt folyamatosan koronavírus-fertőzött egy londoni páciens, míg végül a betegség felülkerekedett rajta, és elhunyt. Orvosai ezt a leghosszabb dokumentált esetnek tartják, ami előfordult a Covid-pandémia során.

A BBC beszámolója szerint a brit beteg a kórházban halt meg még tavaly, és fertőzöttsége mellett más betegségekben is szenvedett. A meg nem nevezett, nem ismert életkorú férfival történtekre orvosai rendhagyó eseményként tekintenek, szerintük nagyon ritkán fordulnak elő ilyen hosszan fennálló fertőzések.

Az orvosok tájékoztatása szerint a páciens 2020-ban kapta el a vírust, ezután jelentkeztek a tünetei. Fertőzöttségét – körülbelül 50-szer – PCR-teszt igazolta. Az ezt követő 72 hétben több alkalommal járt kórházban, akár rutinellenőrzés, akár kezelés céljából. A férfit minden egyes alkalommal tesztelték, ami minden alkalommal pozitív lett.

Első hallásra azt is gondolhatnánk, hogy a férfi többször, újra és újra visszaeshetett a betegségbe, ám a King's College London és a Guy's and St Thomas' NHS Foundation Trust részletes laboratóriumi vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy a betegnél nem ez történt, hanem 

mindvégig ugyanaz a tartós fertőzés állt fenn.

Az egyik orvos, Dr. Luke Blagdon Snell ezt azzal erősítette meg, hogy a megfertőződött betegnél egyedi és állandó úgynevezett genetikai aláírást mutattak ki. Hiába kezelték azonban bármilyen antivirális gyógyszerrel, a koronavírussal 16 hónapon át küzdő férfinak egyik sem tudta megmenteni az életét. 

Szakértők szerint az ehhez hasonló krónikus fertőzéseket továbbra is tanulmányozni kell, hogy jobban megérthessük a Covidot és az általa jelentett kockázatokat, beleértve az esetleges mutációkat.