Még a mexikóiakat is jobban érdekli, hogy mi történik Ukrajnában, mint a magyarokat

Még a mexikóiakat is jobban érdekli, hogy mi történik Ukrajnában, mint a magyarokat

Az Ipsos közvélemény-kutató intézet 27 országban végzett felmérést a lassan két hónapja tartó háborúról, amelyből kiderült, hogy bár mindenhol nagy figyelemmel kísérik az ukrajnai eseményeket, a különböző országok lakosai nagyon eltérő módon állnak a konfliktushoz.

A mexikóiakat, az argentinokat, a peruiakat, a kolumbiaiakat vagy például a chileieket is jobban érdekli, hogy mi történik a megtámadott országban, mint a magyarokat – derül ki az Ipsos nemzetközi kutatásából, amelyről a 24.hu számol be.

A japánok 89 százaléka mondta azt, hogy nagy figyelmet szentel a háborúval kapcsolatos híreknek, míg a legkevésbé a malajziaiakat érdekelték az események.

A magyar lakosság több mint fele, 65 százaléka olvassa, nézi, hallgatja a beszámolókat.

Egy másik, Ukrajnával szintén szomszédos országban, Lengyelországban, ez az az arány már 77 százalék, de többek között a mexikóiakat, az argentinokat, a peruiakat, a kolumbiaiakat vagy a chileieket is jobban érdekli, hogy mi történik Ukrajnában, mint a magyarokat.

A megvizsgált országokban, nemek alapján nincs nagy különbség a hírfogyasztás tekintetében, azonban az életkor szerinti csoportokban már jelentős eltérést mutatnak az adatok.

Míg a 35 év alattiak 64 százalékát érdekelte a téma, az érdeklődés szintje az életkor előrehaladtával egyre növekszik, így az 50 és 74 év közötti korosztályban már 78 százalékos.

Összességében a megkérdezettek 82 százaléka szerint a háború nagy veszélyt jelent a világra. Leginkább az Oroszországgal szomszédos Japánban, Dél-Koreában, valamint meglepő módon Peruban aggódnak leginkább, amíg Izraelben, Franciaországban és Szaúd-Arábiában tartanak legkevésbé a háborútól, de még ezekben az országokban is jóval 50 százalék felett van az aggódók aránya.

Magyarországon a megkérdezettek 61 százaléka gondolja azt, hogy a világ számára jól látható veszélyt jelentenek az ukrajnai események.

Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háborúval és az eddig meghozott intézkedésekkel kapcsolatban Magyarországon hatottak a kormányzati választási kampányüzenetek, ugyanis a magyar lakosság 67 százaléka úgy véli: az, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az ukránok dolga, nekünk pedig nem kellene beleavatkoznunk.

A magyar válaszadóknak csupán az 53 százaléka értett egyet azzal, hogy Magyarországnak támogatnia kell azokat a szuverén államokat, amelyeket megtámad egy másik ország.

Ez az eredmény 17 százalékkal alacsonyabb a 27 ország átlagánál, míg 30 százalékkal alacsonyabb a lengyelek véleményénél.

Hasonló eredményt mutat az is, hogy amíg a 27 ország összesített adatai szerint 68 százalék véli úgy, hogy ha nem teszünk semmit Ukrajnában, az csak fel fogja bátorítani Oroszországot, hogy másokat is megtámadjon, addig a magyaroknak csak a 47 százaléka gondolta ugyanígy.

A szolidaritás hiánya legerősebben az energiakérdésben mutatkozik meg.

A magyaroknak csupán 38 százaléka lenne hajlandó többet fizetni a földgázért és a kőolajért, annak érdekében, hogy megmaradjon egy ország szuverenitása, amíg a lengyeleknél ez az arány 76 százalék.

Módszertan:

A felmérést az Ipsos 2022. március 25. és április 3. között 27 országra kiterjedően végezte el, 19 000 fő, 18-74 éves felnőtt részvételével az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Malajziában, Dél-Afrikában és Törökországban, a többi országban a 16-74 éves korosztályban az Ipsos Global Advisor online felmérési platformján keresztül.

Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Japánban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban nagyjából 1000 főt, Argentínában, Belgiumban, Chilében, Kolumbiában, Magyarországon, Indiában, Izraelben, Malajziában, Mexikóban, Hollandiában, Peruban, Lengyelországban, Szaúd-Arábiában, Dél-Afrikában, Dél-Koreában, Svédországban és Törökországban 500 főt kérdeztek meg.

Az Argentínában, Ausztráliában, Belgiumban, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Magyarországon, Olaszországban, Japánban, Hollandiában, Lengyelországban, Dél-Koreában, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Államokban rögzített válaszok az adott ország 75 éven aluli lakosságát tekintve reprezentatívnak számítanak. A Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Indiában, Izraelben, Malajziában, Mexikóban, Peruban, Szaúd-Arábiában, Dél-Afrikában és Törökországban rögzített adatok inkább a városi, képzett és/vagy tehetősebb réteg véleményét tükrözik.