Törökország légtérzárat vezet be, nem engedi át a Szíriába tartó orosz gépeket

Törökország légtérzárat vezet be, nem engedi át a Szíriába tartó orosz gépeket

Törökország lezárta a légterét a Szíriába tartó orosz repülőgépek előtt – jelentette be helyi idő szerint szombaton a török külügyminiszter.

Hozzátette,

a döntés egyaránt vonatkozik a civil és a katonai gépekre is.

Oroszországnak áprilisig volt engedélye arra, hogy az arab országba tartó járatai használják a török légteret – magyarázta Uruguay-i látogatása során Mevlüt Cavusoglu újságírók előtt, kiemelve, hogy a török kormány három hónapra engedélyezi a légtérhasználatot, amelyet az időtartam lejárta után ismét kérvényezni kell.

A Habertürk török televízió arról tájékoztatott, hogy Ankara erről már má

rciusban értesítette Moszkvát.

A tilalom három hónapig tart – tette hozzá az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió Cavusoglut idézve.

A külügyminiszter bejelentésére Moszkva egyelőre nem reagált.

Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban, míg Ankara a damaszkuszi rezsim ellen harcoló milíciáknak nyújt segítséget.