Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek, erős szél is lesz sok helyen

Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek, erős szél is lesz sok helyen

Országszerte zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez vasárnap reggel eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Továbbá három megye - Veszprém, Zala és Vas - kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szintén a zivatar veszélye miatt vasárnapra.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére az erős szél veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Kiemelték, hogy

egyre nagyobb területen megerősödik a szél, a Dunántúl nyugati, északnyugati részén viharos, néhol akár 70 kilométer/óránál is erősebb széllökések is lehetnek a kora délutáni órákig.

A kora délutáni óráktól többfelé alakulhatnak ki zivatarok. Ezeket elsődlegesen viharos - néhol akár 90 kilométer/óra feletti károkozó - széllökések, emellett lokálisan nagy mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérheti.

A zivatarok az esti órákra hagyják el az országot - írták.