A magyar emberek által küldött adományok nem érkeznek meg az ukránokhoz?

A magyar emberek által küldött adományok nem érkeznek meg az ukránokhoz?

Egyre több jel utal arra, hogy Ukrajnában az oda érkező segélyek egy része nem az adományozók szándéka szerint jut el a rászorulókhoz. Nem egy esetben fosztanak ki szállítmányokat útközben - értesült az ATV.

Az ATV szerint az ukrán rendőrök a határ közvetlen közelében fekvő Técső egyik benzinkútján készült felvételeket tettek közzé, amelyeken látszik, hogy segélyszállítmányokból származó élelmiszereket árultak a shopban. 

Az egyik legnagyobb magyar segélyszervezet szakembere azt mondta, hogy ők mindent megtesznek, hogy az adományok a rászorulókhoz jussanak.

Szilágyi Attila, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója azt mondta, hogy intézményeket támogatnak azokból a segítségekből, amiket magyar emberek ajánlottak fel, illetve kárpátaljai munkatársank kézből kézbe adják az adományokat. Azt mondta ezek dokumentációval és teljes kontroll alatt történhetnek meg.

A kárpátaljai Tiszaújlakról érkezett nő azt közölte az ATV-vel, hogy ő nem találkozott még adományól származó áruval. Igaz, ők az adományokból egyáltalán nem kapnak.

„Nekünk abszolút semmit nem adtak ide Újlakra, mert nagyon sok a menekült, Újlakon is vannak sokan” 

A szolgálat határhoz közeli raktárai egyébként tele vannak adományokkal. Innen már többször vittek a határon túlra segítséget, amely a szervezet szerint biztos, hogy jó helyre került - írta az ATV.hu.