A Párbeszéd is ott lesz a parlamenti alakuló ülésen, Szabó Tímea sem indul újra a társelnöki posztért

A Párbeszéd is ott lesz a parlamenti alakuló ülésen, Szabó Tímea sem indul újra a társelnöki posztért

Szabó Tímea inkább frakcióvezető lenne, és ezt állítólag az elnökség is támogatja.

Igen, ott lesz

- írta az ATV Híradó arra vonatkozó megkeresésére a Párbeszéd sajtóosztálya, hogy részt vesznek-e az Országgyűlés alakuló ülésén.

Közben hvg.hu úgy értesült, hogy Karácsony Gergely után Szabó Tímea is levonta az ellenzék választási kudarcából a maga tanulságát, és nem indul újra a társelnöki pozícióért a Párbeszéd közelgő tisztújításán.

A lap úgy tudja, Szabó Tímea inkább frakcióvezető lenne, és ezt állítólag az elnökség támogatja.

A Párbeszéd-frakció pénteken tartja alakuló ülését, ezen választják meg a frakcióvezetőt is. A pozícióra aspirálónak korábban a hvg.hu-nak emlegették a pártban Tordai Bencét is, de lehet, hogy ő inkább a társelnök posztot célozza meg.

Szabó Tímea döntését szerdán, a Párbeszéd egy belső, zárt Facebook-csoportjában osztotta meg párttársaival.

Azért döntött úgy, hogy Karácsony Gergelyhez hasonlóan ő sem indul újra, mert 

az ellenzék választási kudarcában a hat párt egyikeként a Párbeszédnek is van felelőssége, a párt társelnökeként pedig neki is.

Szabó Tímea ezzel a döntésével, Karácsony Gergely és az MSZP-s Tóth Bertalan mellett a harmadik ellenzéki pártvezető, aki nem indult újra az elnöki pozícióért.