Az Országgyűlés elé kerülnek a Fudanról és az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kérdések

Az Országgyűlés elé kerülnek a Fudanról és az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kérdések

Mint arról márciusban beszámoltunk, összegyűlt az érvényes 200-200 ezer aláírás a Kínáról felvett hitelből, kínai alapanyagokból, kínai vendégmunkásokkal Kínának szánt Fudan egyetem ügyében, illetve abban a kérdésben is, hogy a mostani 90 napról legfeljebb 270 napra emeljék az álláskeresési járadék időtartamát. A kérdésekről Karácsony Gergely főpolgármester magánszemélyként indított népszavazási kezdeményezést.

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője csütörtökön a Facebook oldalán jelentette be, hogy az igazságügyi bizottság döntött az álláskeresési járadékról és a diákvárosról szóló népszavazási kérdéseikről, és átengedte őket.

„Egy hármas, lakhatási, megélhetési és élelmiszerválság idején minimum elvárás, hogy az állam cselekedjen. Erről a létbiztonságról szól ez a két kérdés‼ Pontosan ezért az ellenzéki pártok közösen két törvényt is benyújtottak a parlamentnek, amellyel a kormány maga tudja ezt a két létszükségletű kérdést rendezni! Ha nem teszi, akkor a nép politikai döntése fogja kikényszeríteni a népszavazáson”

– írta.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ellenzéki pártokkal közösen kezdeményezik a Fudan Egyetem létrehozásáról szóló jogszabály visszavonását, valamint az álláskeresési járadék időtartamának kilenc hónapra emelését. Az MTI azt írta, Szabó hangsúlyozta, hogyha a kormánypártok támogatják törvény-, illetve határozati javaslatukat, akkor a két témában nem kell népszavazást kiírni, és az állam megspórolhatja a referendum költségeit. A frakcióvezető-helyettes a népszavazás menetéről is beszélt: int mondta, csütörtökön az igazságügyi bizottságnak egy eljárásban kell megalkotnia a két kérdésről szóló határozati javaslatot.

„Ezt követően napirendre kellene tűzni a témát, a köztársasági elnöknek pedig ki kell jelölnie a referendum időpontját”

- fogalmazott.

Tordai Bence frakcióvezető rekordalacsonynak nevezte az álláskeresési járadék folyósításának három hónapos idejét. Szerinte most már a Fideszen múlik, hogy kiír-e egy népszavazást, „eltapsolva 14 milliárd forintot az adófizetők pénzéből”, vagy támogatja a két ellenzéki indítványt, és akkor a népszavazás ügye lekerül a napirendről, mondta.