Oroszország leállítja az áram szállítását Finnországba

Oroszország leállítja az áram szállítását Finnországba

Néhány órán belül, május 14-től Oroszország leállítja az áramszállítást Finnországba - vette észre a 24.hu Kevin Rothrock oroszországi ügyekkel foglalkozó újságíró Twitter-bejegyzését.

Finnország már korábban is közölte, hogy harmadával csökkenteni kívánják az orosz importot, ami a teljes áramfelhasználásuk több mint harmada. Nagyon úgy fest, hogy az orosz fél részéről előbb léptek, így most az egészet leállították.

A Reuters azt írja, az orosz állami tulajdonú Inter RAO szombattól azért állítja le a villamosenergia exportját Finnországba, mert azt május 6-a óta nem fizették ki. A hálózatot üzemeltető Fingrid közleményében kitér arra is, hogy ez ideiglenes, és nem fenyegeti veszély a finn ellátást.

A finnek egyébként éppen a NATO-csatlakozásukat igyekeznek mihamarabb elérni, csütörtökön Sauli Niinisto finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök közös nyilatkozatában már be is jelentette, hogy Finnországnak haladéktalanul kérvényeznie kell a NATO-tagságot. Példájukat pedig hasonlóképpen követné Svédország is. Mindezt azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök finoman szólva sem nézi túl jó szemmel.

Finnország bejelentette csatlakozási szándékát a NATO-hoz, Svédország hamarosan követheti a példáját

Finnország csütörtökön várhatóan bejelenti, hogy csatlakozik a NATO-hoz, ezt követően nem sokkal pedig Svédország is követi a példáját - számolt be róla a Guardian diplomatákra és tisztviselőkre hivatkozva. A NATO-szövetségesek arra számítanak, hogy mindkét ország gyorsan megkapja a tagságot, Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban „súlyos katonai és politikai következményekkel" fenyegetőzött ebben az esetben.