Szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség több kerületben

Szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség több kerületben

Csaknem hétszáz embert igazoltattak és majdnem ötszáz gépkocsit vizsgáltak meg egy szombat éjszaki, három kerületet és több szórakozóhelyet érintő ellenőrzésen - írja a rendőrség a honlapján. 

Azt írták, hogy tizenhat embert fogtak el vagy állítottak elő közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, kábítószer birtoklása, ittas járművezetés, garázdaság és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt.

  • Számos taxit is ellenőriztek: volt olyan sofőr, aki nem adott nyugtát és olyan is, akinek drosztengedélye nem volt.
  • Az alkoholszondát 339-szer használtak, a rostán három ittas vezető akadt fenn.
  • Kisebb szabálysértések miatt három embert feljelentettek, nyolcra közigazgatási bírságot, hatra helyszíni bírságot szabtak ki.
  • A rendőrök két emberhez "biztonsági intézkedés keretében" mentőt hívtak.
  • Kilenc szórakozóhely működését is ellenőrizték az V. és VII. kerületben, ezeknél tűzvédelmi, nyitvatartási, dohányzással kapcsolatos és egyéb hibákat találtak, valamint három esetben kezdeményeztek garázdaság miatt eljárást.

A rendőrök a 4-es villamoson is rendet tettek, mivel ott két férfi összeverekedett. Egyikőjüket elfogták és előállították, a másikat a mentők könnyű sérülésekkel kórházba vitték - olvasható a közleményében.

Közölték azt is, hogy az ellenőrzést a rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a BFKH Népegészségügyi Osztály, az V. Kerületi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetség munkatársaival közösen szombat éjszaka tartották a főváros V., VI. és VII. kerületében.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}