Kiderült, hogyan finanszírozná Európa Ukrajna újjáépítését

Kiderült, hogyan finanszírozná Európa Ukrajna újjáépítését

Ukrajna hiteleket, támogatásokat a lefoglalt orosz oligarchák ingatlanjaiból származó bevételeket kaphat arra, hogy kifizesse az ország újjáépítésének többmilliárd eurós költségeit a Kreml által indított háború után – derül ki egy kiszivárgott uniós újjáépítési tervből, amelyet a Guardian ismertetett.

A lap szerint a Brüsszelben kidolgozott tervben az Európai Bizottság kiemeli, hogy az ukrán kormánynak hitelt kell majd felvennie az ország újjáépítéséhez. Az EU-tagállamok vissza nem térítendő támogatásai újabb részletet biztosítanának az elpusztult otthonok, iskolák, utak, vasutak, repülőterek és hidak újjáépítéséhez.

Az EU azt is javasolja, hogy becsüljék fel a szankciókkal sújtott oroszoktól és fehéroroszoktól lefoglalt eszközök felhasználásának megvalósíthatóságát az Európai Tanács vezetőjének, Charles Michelnek a hónap elején tett javaslata alapján. „Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez rendkívül fontos nemcsak a vagyon befagyasztásához, hanem az elkobzáshoz, az ország újjáépítéséhez való rendelkezésre bocsátásához is” – mondta akkor az Interfax ukrán hírügynökségnek.

Az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok törvényhozói orosz ingatlanok lefoglalását is javasolták Ukrajna újjáépítésének elősegítésére.

A kiszivárgott jelentés szerint brüsszeli tisztviselők arra is felszólították az EU-t, hogy tömbként vegyen fel hitelt a nemzetközi tőkepiacokon Kijevnek nyújtott hitelek finanszírozására.

Az ötlet a Guardian által látott ukrajnai segély- és újjáépítési tervben szerepel, amelyet a bizottság várhatóan szerdán tesz közzé. A számadatok – egyelőre - üresen maradtak a dokumentumban, a további brüsszeli megbeszélésekig.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy a pénzügyi szükségletek „várhatóan jelentősek lesznek”, és az újjáépítés több mint egy évtizedet vesz igénybe. Becslések szerint önmagában a fizikai infrastruktúrában okozott kár több mint 100 milliárd euróra rúghat.

A számla kifizetésére a bizottság támogatások és olcsó kölcsönök keverékét javasolja, amelyekhez az EU-tagországok és az EU-n kívüli országok is hozzájárulhatnának a blokk újjáépítési programján keresztül.

Ukrajnának „jelentős, de rövid távú pénzügyi segítségre” lesz szüksége az alapvető szolgáltatások fenntartásához, a humanitárius segítségnyújtáshoz és az alapvető infrastruktúra rendbetételéhez – áll az uniós dokumentumban. Ezen sürgős igények kielégítésére a bizottság alacsony kamatozású, hosszú távú törlesztési határidővel rendelkező kölcsönöket javasol.

Az amerikai elnök, Joe Biden a múlt hónapban 33 milliárd dolláros segélyprogramot javasolt Ukrajnának, amely több mint 20 milliárd dollár katonai kiadást is tartalmaz.

Az EU 4,1 milliárd eurós sürgősségi kölcsönt és humanitárius segélyt nyújtott az orosz invázió kezdete óta, és beleegyezett, hogy 1,5 milliárd euró értékben finanszíroz fegyvereket és egyéb nem halálos katonai segítséget. Ez nem tartalmazza azt a pénzt, amelyet az egyes EU-tagállamok biztosítottak.

Az EU újjáépítési tervét a dokumentum szerint Brüsszel és Kijev közösen vezetné. Bár nem említi kifejezetten Ukrajna uniós csatlakozási reményeit, a terv célja az lenne, hogy a tagjelölt országot összhangba hozza az uniós normákkal, többek között a jogállamisággal, a korrupcióellenességgel, az energiával és a klímavédelemmel kapcsolatban – írja a Guardian.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}