Jobbik: A propagandaminiszter a titkosszolgálatokra is rátette a kezét: „Ez veszélyes!”

Jobbik: A propagandaminiszter a titkosszolgálatokra is rátette a kezét: „Ez veszélyes!”

Az állami agymosó propaganda mellett új feladatkörökkel bővült Rogán Antal portfóliója: nemcsak a korrupcióüldözés került hozzá, hanem a polgári titkosszolgálatok is. Mondhatnánk, Orbán kecskére bízta a káposztát, csakhogy ez olyan fokú hatalomkoncentráció, hogy az már konkrétan veszélyes!

- írja közleményében a Jobbik.

Nem mintha eddig különösebb gondot okozott volna a fideszes kormánynak, hogy visszaéljen a magyar állampolgárokról megszerzett adatokkal, lásd: Pegasus-ügy, ahol ellenségnek kikiáltott újságírókat, üzletembereket figyeltek meg törvénytelen módon - emlékeztettek.

Rogán szerint a titkosszolgálatok egyik legfőbb feladata fellépni a háborús propaganda ellen

Az ötödik Orbán-kormány két miniszterjelöltjét, Rogán Antalt és Szalay-Bobrovniczky Kristófot is meghallgatta szerda délutáni ülésén a Parlament Nemzetbiztonsági bizottsága.

Igaz – a rezsimre jellemzően – a belső ellenséggyanús politikusaikat is ezzel a szoftverrel meózták. A hazudozás és mismásolás tulajdonképpen sikeres volt, kormányszintű felelőse nem lett az ügynek, pedig maga Varga Judit igazságügyi miniszter szólta el magát. Vagy amit a miniszteri meghallgatáson Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke is feszegetett: nem tartja-e visszásnak Rogán, hogy a kampányban olyan lejáratóanyagok jelentek meg ellenzéki politikusokról, amelyek felvetik a titkosszolgálati módszerek gyanúját - teszi fel a kérdést az ellenzéki párt.

Nos, a demokratikus ellenőrzés felszámolása a titkosszolgálatok felett már az előző ciklusokban megkezdődött. Rogán mostani feladatkör-bővülése Orbán jogállamlebontó pályaívének betetőzése. Az állami propagandagyár vezetőjének kezébe adni többi között a magyar emberek ellenőrzésének felügyeletét minden, csak nem joguralom. Ez a diktatórikus rendszerek ismérve. A letelepedési kötvényes propagandaminiszter pedig hiába hivatkozik cinikus módon a választói felhatalmazásra, ő maga a két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat. Apropó, kíváncsian várjuk, mire jut az ügyészség a Schadl-ügyben érintett Tóni, Barbara és Ádám ügyében.

- zárul a közlemény.