A Fidesz/MSZP-s Demokrácia Központ kuratóriumában is feltűnt Koncz Zsófia - Szijjártó javaslatára

A Fidesz/MSZP-s Demokrácia Központ kuratóriumában is feltűnt Koncz Zsófia - Szijjártó javaslatára

A Magyar Közlöny hivatalos értesítői közt jelent meg tegnap este a

Demokrácia Központ Közalapítvány (DEMKK)

- egy korábbi kormányhatározattal (1826/2021. (XI. 25.) Korm. határozata) - módosított Alapító Okirata.

A DEMKK alapvetően egy régi képződmény, megalakulása még 2005-re nyúlik vissza az időben. Jellemző a kor hangulatára a bemutatkozásuk is. "A Közalapítvány létrehozásával az Alapító (a kormány - a szerk.) kinyilvánította azon szándékát, hogy Magyarország nemzetközi intézményes kapcsolatainak tudományos megalapozása céljából, a modern demokrácia nemzetközi dokumentumaiban és elveiben meglévő értékek figyelembevételével, Magyarország demokratikus átalakulása során szerzett tapasztalatai feldolgozását, közzétételét és átadását, valamint a hazai és nemzetközi közvélemény tájékoztatását, és más országok a demokratikus reformfolyamatait elő kívánja mozdítani".

A Demokrácia Központ kuratóriumának első elnöke Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök volt, akit 2006-tól tisztségében dr. Vitányi Iván szocialista országgyűlési képviselő követett. Jelenleg fideszes kézben van az irányítás, az elnök 2015-től dr. Martonyi János, Orbán Viktor korábbi külügyminisztere. A DEMKK alá tartozik a Tom Lantos Intézetet (TLI), illetve az a  Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI), amely a Közalapítvány kutatóintézeti és agytröszt feladatokat ellátó, önálló jogi személyiségű intézete. A KKI egy nagy múltú háttérintézmény, amelynek függetlenségét még 2016-ban szüntette meg az akkori Orbán-kormány, majd betagozódtak a DEMKK-hoz. Jellemző az agytröszt fontosságára, hogy az Orbán Viktor által jegyzett tavalyi módosítások értelmében a KKI-nek részt kell vennie a külföldi delegációk szakmai rendezvényeiben, de még az űrkutatási stratégiai-tervezési feladatok ellátást, valamint a külpolitikai és külgazdasági stratégia tudományos megalapozását és rendszeres felülvizsgálatát is rájuk bízta a kormányzat. 

A DEMKK kuratóriumának elnöke, koratóriumának tagjai, illetve az intézetek vezetői jogviszonyuk fennállása alatt

nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személynek minősülnek

- ez is egy újítás. 

Tudni kell, hogy a Közalapítvány legfőbb döntéshozó szerve a héttagú Kuratórium. A tagokat a külügyminiszter, jelesül Szijjártó Péter javasolja, és a kormány nevezi ki őket. Papíron kurátor

"a nemzetközi és a magyar tudomány és közélet neves személyiségei köréből"

kerülhet ki, három év határozott időtartamra, igaz, tavaly óta megszűnik a tagság, ha a nemzetbiztonsági vizsgálatot megtagadja, vagy azon elbukik. A Kuratórium tagjai tiszteletdíjban és költségtérítésben is részesülhetnek, előbbit ülésenként kapják. Az Alapító Okiratban konkrét összeget nem találni, annyit írnak, hogy a tiszteletdíj összege nem lehet magasabb, mint a mindenkori kormánytisztviselői illetményalap 100 százaléka, kivéve az Elnök esetében, ott a mindenkori kormánytisztviselői illetményalap kétszerese a plafon. (Jellemző, de az illetményalap 2008-as szinten van 2022-ben is, ez jelenleg 38.650 forint.)

Mindenesetre Szijjártó Péter javaslatára kuratóriumi tag lett a fideszes országgyűlési képviselő Koncz Zsófia (akiből a Palkovics László-féle technológiai és ipari minisztérium parlamenti államtitkár lesz), illetve a szocialista Szabó Vilmos, aki egyébként az MSZP Kül- és Nemzetpolitikai Tagozatának elnöke. 

Így néz ki a Demokrácia Központ Közalapítvány vezetése. 

  • Martonyi János, elnök - (volt külügyminiszter);
  • Szabó Vilmos (MSZP), alelnök;
  • Józsa László, - (közgazdász egyetemi tanár, egykor MDF-, majd MDNP-politikus), tag;
  • Koncz Zsófia (Fidesz), tag;
  • Mesterházy Attila (MSZP), tag;
  • Nagy Gábor Tamás (Fidesz), tag;
  • Németh Zsolt (Fidesz), tag.

Koncz Zsófia örül a minisztereknek, de az alacsony nyugdíjú néni kifogott rajta

A szerencsi piacon a fideszes Koncz Zsófia és az ellenzéki Bíró László kampánycsapata is hajrázott egy nagyot.

Egyébként a még mindig csak 32 éves Koncz Zsófia 2017-től dolgozott hazánk washingtoni nagykövetségén külpolitikai munkatársként, édesapja tragikus halála után költözött vissza Magyarországra, majd a szerencsi időközi megnyerése után az egykori fidelitasos a Fidesz országgyűlési képviselője lett 2020-ban. Bár nem híresztelte, de 2022-ben már a Demokrácia Központ Közalapítvány kuratóriumi tagjaként győzött a Borsod 6-os választókerületben. Így most már nemcsak a szerencsi fejlesztésekre, de a diplomáciára, a külpolitikára, valamint a magyar űrkutatásra is hatással van/lehet - Mesterházy Attilával együtt, mint a nemzetközi és a magyar tudomány és közélet neves személyiségei.