Oroszország szombaton leállítja a gázszállítást Finnországba

Oroszország szombaton leállítja a gázszállítást Finnországba

Oroszország május 21-én leállítja a gázszállítást Finnországba a két fél között amiatt kialakult viták nyomán, hogy a Gazprom orosz állami vállalat rubelben követeli meg a fizetést - jelentette be pénteken a finn állami Gasum gázszolgáltató vállalat. A tájékoztatás szerint a gázszállítás szombaton reggel hét órakor fog leállni.

Mika Wiljanen, a Gasum igazgatója kijelentette, hogy felkészültek erre az eshetőségre, és intézkedtek, hogy ne legyenek fennakadások a finn  gázszolgáltatásban. Hozzátette, hogy alternatív beszerzési forrásokat találtak, ideértve a Finnországot Észtországgal összekötő Balticconnector vezetéket.

A földgáz a finn energiaszerkezet öt százalékát teszi ki, és eddig kizárólag Oroszországból érkezett. A Gasum közlése szerint ők az egyedüli finn cég, amely közvetlenül a Gazprom orosz gázipari óriástól vásárolja az erőforrást.

Jukka Leskelä, a Finn Energiaipari Szövetség elnöke az STT finn hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy nem számítanak ellátási problémákra a nyáron, "őszig, illetve télig pedig még sok idő van". "Számos vállalkozás óvintézkedéseket tett, és alternatívákat keresnek az orosz gázhoz" - tette hozzá.

Vlagyimir Putyin orosz elnök március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben "barátságtalan" országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. A Gazprom április 27-én már leállította la gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, miután a két ország nem volt hajlandó rubelben fizetni.

(MTI nyomán)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}