Joe Biden nem aggódik Észak-Korea atomkísérletei miatt

Joe Biden nem aggódik Észak-Korea atomkísérletei miatt

Washington fel van készülve Phenjan bármilyen lépésére, és nem aggódik az észak-koreai rezsim esetleges nukleáris kísérlete miatt - szögezte le Joe Biden amerikai elnök a dél-koreai Oszanban található amerikai légitámaszpontra tett látogatása során, ahova Jun Szuk Jol új dél-koreai államfő társaságában érkezett.

Az MTI szerint Biden hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is nyitott a párbeszédre.

Arra a kérdésre, mely szerint üzen-e valamit Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, Biden mindössze egyetlen szóval válaszolt:

"Helló!"

A dél-koreai elnökkel korábban tartott közös sajtótájékoztatón Biden azt mondta, hogy csak abban az esetben hajlandó személyesen találkozni Kim Dzsong Unnal, ha az észak-koreai vezető őszinte és komoly lesz, ám azt nem fejtette ki, hogy ez miből válhat nyilvánvalóvá.

Ekkor hozzátette azt is, hogy felajánlotta az Egyesült Államok segítségét Észak-Koreának a koronavírus-járvány leküzdéséhez, de továbbra sem kapott választ.

Észak-Korea az idén már több alkalommal tesztelt nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat. Washington és Szöul is attól tart, hogy a megrekedt nukleáris leszerelési tárgyalások közepette a kommunista állam ismét elkezdheti atomfegyverek tesztelését, amellyel 2017-ben felhagyott.