Fideszes aktivistát indítanak Gattyánék Erzsébetvárosban

Fideszes aktivistát indítanak Gattyánék Erzsébetvárosban

A pornó oldalak működtetéséből meggazdagodott, majd puszta érdekből politikai pártot alapító Gattyán György és pártja a Megoldás Mozgalom, azt az Olajos János indítja az erzsébetvárosi időközi választáson, aki 2019-ig a fideszes kerületvezetés alatt az Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetője volt.

Az ATV.hu felidézte, hogy az ellenzéki összefogás győzelme után Olajos távozni kényszerült posztjáról, de továbbra is aktív szereplője maradt a kerületnek. Rendszeres vendége volt a Breuer Péter által vezetett Heti TV reggeli műsorának, ahol tavaly szeptemberben például a Fidesz körzetfelelőseként hivatkoztak rá, de maga is arról beszélt az adásban, hogy el kíván indulni a jövőben az időközi választáson.

Azonban úgy tűnik még a kormánypártnak is sok lehetett ez a túlzottnak tűnő magabiztosság, mert a Fidesz végül nem Olajost, hanem Ripka András indítja az áramlopás miatt lemondott DK-s Borka-Szász Tamás megüresedett képviselői helyéért.

Így tehát, Olajos János végül betarthatja ígéretét, mert valóban indul a helyi választáson, de nem a Fidesz színeiben, hanem a "pornómilliárdosként is emlegetett Gattyán pártjának lesz a jelöltje.

Az ATV kereste Gattyán Györgyék pártját és Olajos Jánost is, de egyelőre nem reagáltak a megkeresésre.