UNICEF: világszerte veszélybe kerülhetnek a gyerekek a fejlett országok túlfogyasztása miatt

iskola, iskolások, suli, gyerekek
Diákok érkeznek a zürichi Hutten iskolába 2020. május 11-én.
Fotó: MTI/EPA/Keystone/Ennio Leanza

Világszerte veszélybe kerülhetnek a gyerekek a fejlett országok túlfogyasztása miatt - áll az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) kedden közzétett jelentésében, amit az MTI szemlézett.

Kiemelik, hogy több gazdag ország még a saját határain belül élő gyermekek egészségére sem figyel kellőképpen.

"Ha a világ összes országa a leggazdagabb országokhoz hasonlóan fogyasztana, több mint három Földre lenne szükség az igények kielégítésére"

- szögezik le a dokumentum összeállítói.

A jelentésben 39, az Európai Unióhoz, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országot vizsgálnak meg, és kitérnek egyebek között

  • a levegőben lévő mérgekre,
  • a vegyszerek okozta károsodásokra,
  • illetve a lakások nedvességtartalmára.

A kutatás összeállítói leszögezik: még ezekben az országokban is több mint 20 millió gyereknek magas a vérében az ólomszint.

"Sok fejlett ország igyekszik viszonylag egészséges környezetet teremteni a határaikon belül élő gyermekeknek, ám ezek az országok a világ legnagyobb környezetszennyezői, így a bolygó más részein élő gyermekek környezetét tönkreteszik"

- fogalmazott Gunilla Olsson, a szervezet kutatóintézetének a vezetője.

A jelentés szerint Finnország, Izland és Norvégia törekszik leginkább az ott élő gyerekek egészségének megóvására. Egyúttal azonban ezen országok lakói érdeklődnek legkevésbé aziránt, hogy szennyezőanyag-kibocsátásuk milyen hatással van a világ más részeire.

Spanyolország, Írország és Portugália bizonyult a leginkább kiegyensúlyozottnak abból a szempontból, hogy miközben viszonylag csekély mértékben járulnak hozzá a globális környezetszennyezéshez, az ott élő gyermekeknek igyekeznek egészséges életfeltételeket biztosítani.