Idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben

Idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben
Romlott a közlekedési morál, idén már többen vesztették életüket vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben

- hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban szombaton.

Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika. Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél.

A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta minden halálos vasúti baleset oka a KRESZ szabályainak megszegése volt - hangsúlyozta.

Megjegyezte, a figyelmetlenség, a szabályok be nem tartása veszélyezteti a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is - hangsúlyozta, megjegyezve: a 2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas vesztette életét, és többen súlyosan sérültek.

"A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni"

- mondta Biber Anett.

Beszélt arról is, hogy a teljes magyar vasúti hálózaton 5460 vasúti átjáró található, amin naponta körülbelül 3 ezer vonat közlekedik.

"Baj van"

- summázta Gál Kristóf rendőr-alezredes, a rendőrség szóvivője a vasúti átjárós balesetek vizsgálatainak tapasztalatait.

A romló tendencia az országos baleseti statisztikára is jellemző - jegyezte meg. Mint kifejtette, idén eddig 732-vel több személyi sérüléses közlekedési baleset történt, mint egy éve, és a halálos áldozatok száma is 29-cel magasabb.

"A rendőrség számos akciót, kampányt tart, de meggyőződésem, hogy nincs az a mennyiségű akció, nincs az a súlyos szankció, ami ezen a romló közlekedési morálon javítani tudna"

- fogalmazott a rendőrségi szóvivő.

"Amíg nem viseltetünk kellő figyelemmel és alázattal a közlekedés többi részvevőjével szemben, addig nem lehet markáns eredményt elérni"

- tette hozzá.

Bognár Judit, egy gázolás utáni rehabilitációs szabadságát töltő motorvonat-vezető, anyaként és mozdonyvezetőként is arra kért mindenkit, fegyelmezetten, figyelmesen közlekedjen, mert mindenkit hazavárnak.

A MÁV áprilisban indította el a vasútbiztonsági kampányát, és ezzel a www.mav.hu/erjhaza oldalt. A rendőrséggel közös balatoni rendezvények júniusban a déli parton, Zamárdiban és Balatonfenyvesen, júliusban és augusztusban pedig az északi parton, a legforgalmasabb útátjáróknál folytatódnak. Az elmúlt tíz évben a Balaton környékén lévő útátjárókban összesen 21 baleset történt, ebből öt tavaly - közölte a MÁV.

 

Címlap- és borítókép: Összeroncsolódott kisteherautó és kisiklott vonat Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjárónál 2022. április 5-én. A kisteherautó a sínekre hajtott, ahol a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal ütközött. A vonat az ütközés erejétől kisiklott és az árokba borult. A balesetben öt ember a helyszínen meghalt és több mint tíz megsérült. (MTI/Rosta Tibor)