Június 14-éig utazhatnak ingyen a BKK járatain az egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók

buszmegálló
Utas száll le egy autóbusz első ajtaján a BKK a Keleti pályaudvari megállójában 2020. június 15-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Június 14-éig még ingyenesen utazhatnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A BKK közleményében felidézte, június 1-jén hatályát veszti a veszélyhelyzet ideje alatt a járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók, egészségügyi hallgatók, illetve egyes további személyek (szociális ágazatban dolgozók, közszolgálati tisztviselők, valamint rendvédelmi és honvédelmi hivatásos állomány tagjai) közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.

A díjmentes utazás a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig vehető igénybe az ezzel kapcsolatos igazolás birtokában.

Ez azt jelenti, hogy az érintettek június 14-én, kedden utazhatnak utoljára díjmentesen, szerdától már kizárólag érvényes jeggyel vagy bérlettel használhatják a BKK járatait

- közölték.

Emlékeztettek arra is, hogy az utazási kedvezmények igénybevételéhez a személyi igazolvány, vagy a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett be kell mutatni az ingyenes utazásra feljogosító, munkáltató által kiállított igazolást is.

Megvan a tizedik is: elfogadták a Varga Judit háborús veszélyhelyzetről szóló alaptörvény-módosítási javaslatát

A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is - döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden délután az Országgyűlés. Az MTI azt írja, a határozatot 136 igen, 36 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadták el.