Két rabló kislányt ítéltek el, alig 3,5 év kellett hozzá

Két rabló kislányt ítéltek el, alig 3,5 év kellett hozzá

Rablás miatt elítélt a bíróság két lányt, mert egy fővárosi gyorsétteremben erőszakkal elvették egy külföldi mobiltelefonját. A lányok a bűncselekmény elkövetésekor 12 és 14 évesek voltak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Nagyon gyorsan dolgozott az igazságszolgáltatás, ugyanis a vádirat szerint az eset még 2018. október 4-én este az egyik V. kerületi gyorsétteremben történt: a 14 éves lány egy olasz állampolgárhoz lépett és angolul megkérdezte az időt.

A sértett megmutatta a karóráját, de a vádlott a klasszikus viccet idézve közölte vele, hogy az időt a telefonján akarja megtekinteni.

A sértett elővette a mobilját, a lány pedig a készüléket ki akarta csavarni a kezéből. A sértett nem engedte el a telefont, ekkor a lányok egy oszlophoz nyomták, és a 14 éves vádlott elkezdte szorongatni a nyakát.

Miután megszerezték a telefont, a 14 éves lány kiszaladt vele az étteremből, társa pedig igyekezett visszatartani a készülék gazdáját. A sértett kiabálására az étteremben tartózkodó ismerősei a lány után futottak, aki a telefont a földre dobta - írták.

A két lány ellen társtettesként elkövetett rablás miatt emelt vádat a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség. A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében a fiatalabb lányt két év javítóintézeti nevelésre, társát egy év fogházra ítélte és megszüntette ideiglenes elbocsátását a korábbi javítóintézeti nevelésből.