Lukács László: „Orbán veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozta az országot”

Lukács László: „Orbán veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozta az országot”

A Jobbik országgyűlési képviselője parlamenti felszólalásában jelezte, nem támogatják a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az Ukrajna területén zajló orosz agresszió nyomán zajló háború következményeinek enyhítésére szolgáló intézkedések a különleges jogrend nélkül is megvalósíthatók.

A veszélyhelyzet leple alatt a Fidesz már összehozta a 10 százalék felett rekordinflációt, most pedig a magyar családokat történelmünk legsúlyosabb megszorításával sújtja. Az új adókat egyértelműen a magyar emberekre fogják áthárítani az érintett cégek, azaz a Fidesz arra készül, hogy a családokkal fizetteti meg az elhibázott gazdaságpolitikája árát

- hangsúlyozta Lukács László György.

A jobbikos képviselő szerint, ha Orbán valóban segíteni szeretné a családokat, akkor az alapvető élelmiszerek áfáját nulla százalékra csökkentené.

A nulla százalékos áfa valódi védelmet nyújtana a családoknak. A néppárti Jobbik által javasolt szociális kártya pedig hosszú távon nyújtana könnyítést a legrosszabb helyzetben élő, alacsony jövedelmű magyaroknak

- tette hozzá.

A magyar néppárt politikusa felszólalása elején reagált Hollik István beszédére. A fideszes képviselő szerint a korábbi felhatalmazással a kormány jól élt a járvány idején. A Jobbik képviselője azonban közölte, a járvány időszakában volt olyan periódus, amikor 1 millió főre vetített statisztika alapján hazánk a világ élvonalába tartott a halálozási arány tekintetében.

Már több mint 46 ezer honfitársunk vesztette életét, tehát amíg önök mondjuk úgy, hogy gazdasági válságkezelésről beszélnek, tegyük hozzá, hogy a koronavírus-járvány nem gazdasági, hanem közegészségügyi helyzet volt, amelynek kezelésében önök elbuktak! Ezek a tények, és az is tény, hogy Orbán Viktor veszélyhelyzetből, veszélyhelyzetbe kormányozta az országot

- hívta fel a figyelmet Lukács László György.