Boris Johnson: Putyin kolosszális stratégiai hibát követett el Ukrajna megtámadásával

Boris Johnson: Putyin kolosszális stratégiai hibát követett el Ukrajna megtámadásával

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint részleges siker elérését sem szabad megengedni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Ukrajna ellen általa indított háborúban. Johnson kijelentette azt is, hogy a háború gazdasági hatásai idővel enyhülnek majd.

A brit kormányfő csütörtökön a nyugat-angliai Blackpool városában tartott beszédet elsősorban a kormány szociális lakáspolitikai terveiről, de részletesen kitért az ukrajnai helyzetre is. Kijelentette: a világpiaci árak meredek kiugrással reagáltak részben az Oroszország elleni szankciókra, részben a kockázati felárak emelkedésére, és emiatt külföldön többen is azzal érvelnek, hogy a világ most már túl magas árat fizet Ukrajna támogatásáért. Elhangzanak részükről olyan érvek is, hogy Ukrajnát a Putyin által kért bármilyen feltételek elfogadására kell biztatni.

Johnson szerint ugyanakkor ez nem reális lehetőség, nem utolsósorban azért, mert erkölcsileg visszataszító lenne, ha Ukrajnát a világ magára hagyná, hiszen Ukrajna az áldozat, és maradéktalanul jogában áll megvédeni magát szabad és független országként. Putyin ugyanakkor "kolosszális stratégiai hibát" követett el, mivel alapvető mértékben félreértette a vele szemben állók lélektanát, "és egyáltalán azt, hogy valójában mi is Ukrajna" - fogalmazott csütörtöki beszédében a brit miniszterelnök.

Johnson szerint az orosz elnöknek soha nem sikerül majd alávetnie Ukrajnát, és "annál jobb, minél hamarabb eljut ő is erre a felismerésre". Azt sem szabad azonban megengedni, hogy Putyin Ukrajna egy részének bekebelezésével részleges sikert érjen el, és ezután hirdessen tűzszünetet, mivel egyrészt ebben az esetben még több területet akarna, másrészt azt mondhatná, hogy agressziója kifizetődött - hangsúlyozta a brit kormányfő. Johnson szerint ez katasztrófával érne fel Ukrajna számára és az egykori Szovjetunió összes többi olyan térségére, amely ellen Putyin szintén támadást indíthatna. Ez érvényes a volt szovjet határokon túl is, és "itt az embernek például Lengyelország jut az eszébe" - fogalmazott a brit miniszterelnök.

Kijelentette: azok, akik rossz békét szorgalmaznak Ukrajnában, Putyint biztatják, és mindazokat szerte a világban, akik úgy gondolják, hogy az agresszió kifizetődik. Johnson szerint ez olyan hiba lenne, amely további konfliktusok, további instabilitás és globális bizonytalanság, ebből eredően pedig további gazdasági nyomorúság lehetőségét teremtené meg.

A brit miniszterelnök közölte: nem hiszi, hogy Ukrajnában gyors megoldást lehetne találni, de folytatni kell az ukránok támogatását mindaddig, ameddig ez szükséges. Hozzátette ugyanakkor, hogy az ukrajnai háború gazdasági következményei idővel enyhülnek majd, és az európaiak - másokkal együtt, akik szintén rá vannak utalva az orosz szénhidrogén-szállításokra - más beszerzési forrásokat találnak. Mindemellett "ez az egész tragikus ügy" jelentősen felgyorsítja az átállást a tiszta, alacsony karbonkibocsátású energiaforrásokra, és idővel az inflációs nyomás is enyhülésnek indul - mondta csütörtöki beszédében a brit miniszterelnök.

(MTI)