A Magyar Telekom a négynapos munkahét bevezetését teszteli

A Magyar Telekom a négynapos munkahét bevezetését teszteli

Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a négynapos munkarend megvalósíthatóságát vizsgálva - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel. Emellett reprezentatív országos kutatásba is kezdenek annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét a megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.

Tesztjelleggel július és október között négy csapat - köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek - négynapos munkarendre áll át a vállalatnál. A csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak, és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre. A közlemény szerint a négyhónapos tesztidőszak legfontosabb célja az információgyűjtés.

Az országos reprezentatív kutatás azt vizsgálja majd, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a négynapos munkahét kapcsán, és ennek bevezetéséről mi a munkavállalók és az üzleti élet szereplőinek véleménye. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonják az üzleti döntéshozókat és a HR szakma szereplőit. A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.

A közleményben felidézték, hogy világszerte számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan. Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, amelyek bevezették a négynapos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.