Öt hajléktalant vert meg egy biztonsági őr viperával, egyikük később belehalt, vádat emeltek ellene

Öt hajléktalant vert meg egy biztonsági őr viperával, egyikük később belehalt, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy 45 éves biztonsági őr ellen, aki 2020-ban öt hajléktalant bántalmazott teleszkópos fémbottal, egyikük később belehalt a sérüléseibe - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi egy cég alkalmazásában állt, amely egyebek mellett egy áruházlánc biztonságáért is felelt - tudatta az ügyészség.

A biztonsági őr 2020. augusztus 24-én éjszakai járőrszolgálatot látott el a cég tulajdonában álló gépkocsival. Az egyik X. kerületi áruház hátsó parkolójánál megállt, majd egy teleszkópos fémbottal (úgynevezett viperával) többször megütött egy földön alvó hajléktalan férfit, miközben azt kiabálta, hogy takarodjon onnan.

A sértett könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Ezután a vádlott kissé távolabb észrevett öt másik férfit, ők szintén a földön feküdtek, egyikük aludt. A vádlott egyikükre rákiabált, hogy álljon fel és menjen el onnan, majd a négy másik férfit a viperával testszerte ütlegelni kezdte.

A bántalmazásban az egyik sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett és két hónappal később a kórházban elhunyt.

A sérülések és a halál beállta között közvetett okozati összefüggés állapítható meg - írta az ügyészség.

A másik három sértett könnyebben sérült meg, de a vipera használata miatt náluk is fennállt a súlyosabb sérülések lehetősége - fűzték hozzá.  

A Fővárosi Főügyészség a biztonsági őrt halált okozó testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntett kísérletével, illetve - a két alvó sértett esetében - védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolja.

A főügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott.