Csányi üzlettársának adta el az állam a Tihanyi Yacht Clubot a kikötőjével együtt

Csányi üzlettársának adta el az állam a Tihanyi Yacht Clubot a kikötőjével együtt

Nagy György cégének adta el a Tihanyi Yacht Clubot, valamint a közvetlenül mellette elterülő kikötőt idén márciusban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – értesült az rtl.hu.

A rendkívül frekventált helyen található ingatlan 1,63 milliárd forintért kelt el.

A HO-ME 2000. Kft. többségi tulajdonosa az OTP igazgatóságának tagja, akit Csányi Sándor bankvezér egyik fontos üzlettársaként tartanak számon. Nagy emellett a Vasas egyik tulajdonosa is.

Az üzletember által a cégén keresztül megvásárolt területen továbbra is kikötői, szállodai és vendéglátói tevékenységet folytatnak majd, mivel Nagy nem kíván változtatni a jelenlegi profilon.

A több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant ezúttal nem árverés útján értékesítették, Nagy György közlése szerint ugyanis az elmúlt években a cége bérelte a területet az államtól, így „az érvényben levő szabályozások alapján” lehetősége nyílt a vásárlásra. A másfél milliárdot is meghaladó vételárat a vagyonkezelő által felkért értékbecslő állapította meg.

Nagy a maga 51,2 milliárd forintos becsült vagyonával a harmincadik leggazdagabb magyar, aki elmondása szerint az utóbbi időszak felújításait saját erőből finanszírozta.