Az inflációt igencsak meghaladó, 1,4 milliós fizetésemelést kap az NVI elnöke

Az inflációt igencsak meghaladó, 1,4 milliós fizetésemelést kap az NVI elnöke

A javaslat elfogadása után Nagy Attila 3 millió 290 ezer forintot vihet majd haza havonta.

Az inflációt jócskán meghaladó 73 százalékos fizetésemeléssel jutalmazza a kormány a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökét, Nagy Attilát

- vette észre a 24.hu a költségvetést megalapozó salátatörvényben.

Az NVI elnökének jelenleg 1,9 millió forint a havi fizetése, a díjazását ugyanis a közigazgatási államtitkár illetményéhez igazították.

A javaslat elfogadása után Nagy Attila a képviselői alapfizetés 2,5-szeresére lesz jogosult. Vagyis 3 millió 290 ezer forint lesz a havi járandósága. Ez közel 1,4 millió forintos fizetésemelést jelent.

A hab a tortán pedig, hogy a megemelt illetményen túl, a Nemzeti Választási Iroda elnöke miniszteri juttatásra lesz jogosult, a korábbi államtitkári juttatásokkal szemben.

Ennek előnyei jobb hivatali gépkocsiban, első osztályú légi utazásokban mutatkoznak meg az NVI-elnök számára.

A módosítással elérni kívánt cél, hogy a Nemzeti Választási Iroda elnökének díjazására vonatkozó szabályok korreláljanak a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság elnökének díjazására irányadó szabályokkal

- indokolja a fizetésemelést a törvényjavaslat.