Befejezték a Sajó szennyezésének megállítását célzó munkálatok első részét

Befejezték a Sajó szennyezésének megállítását célzó munkálatok első részét

Ennek következtében a Sajóba kerülő szennyeződés mértékét mintegy 80 százalékkal sikerült csökkenteni 

- jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Ércbánya-vállalat igazgatójának közlésére hivatkozva.

Napi másfélmillió liter nehézfémmel szennyezett víz érkezik a Sajón

A kormányzati propaganda szerint Nagy István agrárminiszter szlovák kollégájával történt egyeztetését követően a pozsonyi és a magyar kormány úgy fogalmazott, hogy megkezdték a Sajó szlovák részén a kármentesítést. Azonban a helyszínen járva ennek semmilyen jele nem volt. Továbbra is bűzös, vöröses színű a folyó, Rozsnyón pedig, ahol a régi vasércbánya áll, a szennyezés továbbra is folyamatos.

A Sajót szennyező alsósajói bányában a szlovák központi bányamentő-állomás (HBZS) május végén kezdte meg a vízelterelő munkálatokat, amelyek befejeztével a problémát okozó vizet acélcsövek segítségével sikerült a felszínre vezetni.

A munkálatokat végző HBZS igazgatója, Stanislav Paulík szerint ez a műszaki megoldás mintegy 15-20 évig tarthat ki.

Tisztában vagyunk vele, hogy a probléma a Sajón nem tűnt el és hogy a fennmaradó 20 százaléknyi oldott anyag továbbra is környezetvédelmi problémát jelent, de előkészítés alatt áll a munkálatok következő szakaszának projektje, amelynek a fennmaradó bányavíz problémáját kell megoldania.

- fogalmazott Peter Zitnan, az állami Ércbánya-vállalat igazgatója, a szlovák hírügynökségnek.

Tisztul a Sajó

A vizsgálatok megerősítették, hogy már tisztább víz folyik a Sajóba az alsósajói bányából. A méréseket rögtön a bányánál végezték, miután a mélyebb rétegekbe folyó vizet a felszínre terelték - idézi a szlovák a gazdasági minisztériumot a felvidéki Új Szó.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, amelyet, mint kiderült, az alsósajói vasércbányából kifolyó víz okozott, s a 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről került a folyóba.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, amikor csődbe került. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az "elengedhetetlenül szükséges" intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat hajtotta végre, még 2012-ben.

(MTI)