Rossi: Az angliai 4-0 hasonló jelentőségű, mint az Aranycsapat 6-3-as sikere

Rossi: Az angliai 4-0 hasonló jelentőségű, mint az Aranycsapat 6-3-as sikere

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai kiváló képességekkel rendelkeznek, de az együttes legnagyobb erősségének a csapategységet tartja - írja az MTI.

Az olasz szakember péntek délután, a magyar sajtó képviselőivel tartott online beszélgetésen fejtette ki véleményét a nemzeti csapatról, illetve beszélt többek között a Nemzetek Ligájában mutatott bravúros teljesítményről, valamint arról, hogy a csoportban elfoglalt első hely ellenére továbbra sem az elsőségre gondol, sokkal inkább arra, hogy az együttes szeptemberben bennmaradjon az NL legfelső osztályában.

Már a kinevezésemkor is tetszett a "Csak együtt" szlogen, és azt hiszem, éppen ez az, ami tökéletesen illik a csapatra

- jegyezte meg a szakember, aki jelenleg Siracusában ünnepel és pihen a családjával, majd onnan visszautazik Nápolyba, Magyarországra pedig várhatóan július második felében tér vissza.

Rossi a júniusi négy mérkőzésen megszerzett hét pontot fantasztikus és váratlan eredménynek nevezte, mint megjegyezte, ha valaki előzetesen azt mondta volna neki, hogy ennyi pontja lesz a válogatottnak az angolok elleni két, illetve a németek és az olaszok elleni egy-egy mérkőzés után, akkor azt elmeorvoshoz küldte volna kivizsgálásra.

94 éves rekord: kiütötte a magyar csapat Angliát, négyet vágtunk az angol kapuba idegenben

Hatalmas sikert aratott a magyar futballválogatott a Nemzetek Ligája negyedik mérkőzésén, amikor is idegenben 4-0-val ütötte ki Angliát. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya...

A sikerek ellenére Rossi a szeptemberi utolsó két fordulóval, a németországi és az olaszok elleni hazai meccsel kapcsolatban sem akart találgatásokba bocsátkozni, vagy pontokról beszélni. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy úgy tudjon teljesíteni a válogatott, hogy az NL következő kiírásában is a legjobbak között legyen. Ahogy fogalmazott, ha ez sikerül, az csodálatos eredmény lesz, mivel egyúttal azt is jelenti majd, hogy nem a magyar, hanem az angol, az olasz vagy a német csapat esik ki.

A negyedik fordulóban elért angliai 4-0 szerinte összevethető az Aranycsapat 6-3-as sikerével. 

Mint hangsúlyozta, a két csapatot nem lehet összemérni, a mostani gárda nem a legendás Aranycsapat, de az eredmény hasonló jelentőséggel bír, olyan siker, melyet sokáig fognak emlegetni.

Az olasz tréner elárulta, hogy a sikerek után sok megkeresést, ajánlatot kapott. Méghozzá anyagi szempontból nagyon kedvező ajánlatokat, olyan válogatottól is keresték, mely a világranglistán a magyar előtt van. Igaz, azt is hozzátette, hogy a rangsor szerinte nem tükrözi az elért eredményeket, az angolok kétszeri legyőzése, valamint a németek elleni döntetlen után ugyanis csak három helyet lépett előre, a 37. pozícióba a magyar együttes.

Mindenhonnan kerestek, csak Olaszországból nem hívtak, persze a családomon kívül 

- mondta a kapitány, hozzátéve, hogy egy éve az Európa-bajnokság után is hasonló volt a helyzet. Rossi leszögezte, hogy minden megkeresésről azonnal értesíti a magyar szövetséget, mert számára nagyon fontos, hogy korrekt és lojális maradjon, így "ha a közeli jövőben, vagy később történik valami, az nem fogja váratlanul érni az MLSZ-t".

Rossi a magyar bajnokságról is kifejtette a véleményét: azt mondta, az elmúlt években az OTP Bank Liga színvonala javult, egyértelműen emelkedett, még úgy is, hogy szerinte néhány éve jobb képességű külföldiek szerepeltek a pontvadászatban.