Budapesten is taroltak a kormánypártok, Karácsony szerint az ellenzéki szavazók is büntetnek

Budapesten is taroltak a kormánypártok, Karácsony szerint az ellenzéki szavazók is büntetnek

Három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert vasárnap a budapesti időközi önkormányzati választásokon.

Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani. Az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében lemondás miatt kellett időközi voksolást kiírni.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A második helyen a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje, Fábián Benjámin végzett több mint 27 százalékkal. A függetlenként induló Schmuck Andor kevesebb mint 2 százalékot ért el, míg Burián-Kozma Dávid, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mindössze két szavazattal 1 százalékot sem ért el.

A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Jenei Kevin Martin, aki a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatásával indult, valamivel több mint 28 százalékot kapott. Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje több mint 13 százalékos eredményt ért el. Sima Ákos József, az Élhető Erzsébetváros Egyesület jelöltje több mint 8, míg Olajos János a Megoldás Mozgalom (MEMO) támogatásával csaknem 4 százalékot ért el. Gál Péter, a Munkáspárt-ISZOMM támogatottja 3 szavazatot szerzett, ezzel félszázalékos eredményt sem ért el.

A VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert. Pityó László, aki a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP támogatásával indult, több mint 35 százalékos eredményt ért el. Simon György, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje 9 szavazattal alig több mint 1 százalékot szerzett.

A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta. Néhány százalékkal lemaradva, több mint 40 százalékos eredménnyel Drabant Fruzsina, a Fidesz és az Újpestért Egyesület jelöltje végzett a második helyen. Mester János a Mi Hazánk támogatásával több mint 6, míg az MKKP jelöltje, Magyar Péter mintegy 4 százalékot szerzett. A független Jánvári-Halmai Józsefre 13 szavazat érkezett, ezzel alig több mint 1 százalékos eredményt ért el.

A főpolgármester csalódott

Csalódást keltő eredmények születtek az ellenzéki pártok számára Karácsony Gergely főpolgármester szerint a vasárnapi időközi önkormányzati választáson.

A főpolgármester Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselő-testületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt - tette hozzá.

"Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs is mit szépíteni ezen. A budapesti körzetekben a választói részvétel két helyen még a 20 százaléknak is alatta maradt, a másik két körzetben is csak leheletnyivel volt több. Így talán nem elhamarkodott elemzés kijelenteni: az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak"

- fogalmazott Karácsony Gergely.

Hozzátette: megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott "melyikünk a legnagyobb kicsi" játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy "ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást". A választók megüzenték: ébresztő!

Ideje hát felébredni és szembesülni az üzenettel, mert erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó "kis körei", az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek - írta bejegyzésében a főpolgármester.

Országosan sem ment az ellenzéknek

Vasárnap több tucat helyen tartottak időközi választást, s ezeken a Telex gyűjtése szerint szintén magas arányú volt a kormánypárti győzelem abban az esetben, ha nem csak függetlenek indultak, hanem pártok is.

Az érintett öt megyeszékhely közül például háromban nyert fideszes, kettőben pedig pártokon kívül álló civil, tehát az ellenzék nem tudott győzelmet aratni.

Városok tekintetében kilenc településből hatban nyert fideszes, egyben ellenzéki, és kettőben független induló.