Kartell: 669 milliós büntetést szabott ki a GVH az előre felosztott altató- és lélegeztetőgép tender miatt

.
Ápoló beteget lát el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán.
Fotó: MTI/Balázs Attila

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert – közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.

A GVH vizsgálata feltárta:

a magyar altató- és lélegeztetőgép-piac jelentősebb szereplői, a Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a járvány előtt, 2015-ben megállapodtak a verseny korlátozásáról egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tervezett, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzésen.

Az eljárás megállapította, hogy a tervezett tenderrel a cégek – kezdetben külön-külön folytatott – lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át. Ezek során

a vállalatok megállapodtak egymással a beszerzés nagyságrendileg 40-40-20 százalékos arányú felosztásáról, valamint a részletes ajánlati áraikról, amelynek bizonyítékait a versenyhatóság a helyszíni kutatások során több résztvevőnél is megtalálta.

A cégek úgy tervezték megvalósítani a megállapodásukat, hogy a felosztással kedvező irányba befolyásolják a közbeszerzési kiírást – írták.

A jogsértés miatt a GVH versenytanácsa 669 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A döntés tekintettel volt a vállalatok pénzügyi teljesítőképességére és arra is, hogy közülük több kis- és középvállalkozásnak minősül. A nemzeti versenyhatóság bírságcsökkentő körülményként vette figyelembe, hogy az érintett cégek egyike – a Dräger Medical Kft. – egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben elmondta: a közbeszerzési kartellek felszámolására különös hangsúlyt fektetnek, ezzel védelmezve a központi költségvetés forrásait, a magyar emberek pénzét. Tapasztalataik szerint a közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépnek fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen.

Az összejátszó cégekre kirótt versenyjogi bírság mellett komoly büntetőjogi és polgári jogi (kártérítési) következménye is lehet az ilyen cselekedeteknek – hívta fel a figyelmet az elnök.