Sokakat kitúrhatnak a katás adózásból

Sokakat kitúrhatnak a katás adózásból

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók támogatását, "vegzálásának" abbahagyását sürgette Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, parlementi képviselője hétfői online sajtótájékoztatóján.

A politikus elképesztőnek nevezte a kata átalakításával kapcsolatos kormányzati elképzeléseket, mondván, "óriási gazdasági válságot hozott a nyakunkra a Fidesz-KDNP", most pedig a magyar kisvállalkozók, családok bevételeinek megnyirbálását tervezi.

A tervezett törvénymódosítás sokakat zárna ki abból a lehetőségből, hogy a kata révén adózzon, így akár tíz- vagy százezrek életére lehet negatív hatással - jelentette ki. Hozzátette, ehelyett arra volna szükség, hogy vegyék sorra, és zárják be az adónem kiskapuit.

A magyarországi munkahelyek több mint kétharmadát a kis- és közepes méretű vállalkozások adják, nem a multicégek - hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, megjegyezve, 2010 után vezették be a katát, így "ha hiba van a rendszerben, az a kormány saját hibája".

Mi a baj az új törvénnyel?

A kormány hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek az új kata törvényt. Az adózási forma szabályai több helyen is módosulnak, ezek közül azonban a legfontosabb, hogy csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, vagy terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják majd,

tehát az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. Ezzel nagyon sok munkavállaló szorulhat ki a rendszerből, átkerülve egy olyan adózási formába, mely után többet kell befizetni az államkasszába.

A módosítás alól egyetlen kivételt tettek, a taxisokat. A Pénzügyminisztérium szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították.

Az új kata megszünteti a visszaéléseket, emellett kedvezőbb feltételeket kínál a lakosságnak értékesítő legkisebb vállalkozóknak – érveltek, noha a céges megrendelések komplett tilalma inkább arra utal, hogy szándékosan kiüresítik a katát, végeredményében a megszorítások sorához igazodva tovább emelve az állami bevételeket.

Az ugyanis nem a fentebb említett, ún. bújtatott munkaviszony elleni fellépést szolgálja, ha például egy fordító, újságíró, szerelő, építőipari szakember, informatikus vagy más kisvállalkozó személy a jövőben nem dolgozhat cégeknek, csakis magánszemélyeknek.

Érdekes, és némileg feleslegesnek tűnő bővítés azonban, hogy az új kata az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint.

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Drágábban dolgozhatnak majd a mai katások

A Jobbik közleményében úgy fogalmazott, a kata átalakítása a megszorítások kezdete, aminek árát a magyar családok és a munkavállalók fizetik majd meg.

„Ők lesznek ugyanis a kata nevű adózási forma szétverésének, vagy ’átalakításának’ vesztesei. Azzal, hogy a jövőben a katásoknak csak magánszemélyektől lehetne bevétele, több százezer magyar embert és családját lehetetleníti el az Orbán-kormány.”

A Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a kormányt, hogy hagyja abba a magyar munkavállalók és kisválallkozások vegzálását, maradjanak fenn a katás adózással járó kedvezmények mindenki számára, vonják vissza a társadalmi vitára sem bocsátott törvényjavaslatot - írták.

A párt elnökhelyettese, Potocskáné Kőrösi Anita Facebook-oldalán azt írta: az adóterhek drasztikusan meg fognak emelkedni azoknál, akik a kata adózásból kiszorulnak, és mivel a piac szabályoz, ez a megnövekedett adóteher be fog épülni a végső árakba, amit a vásárló, végső fogyasztó fog megfizetni; azaz a magyar családok.

Mint fogalmazott: átgondolatlanság és kapkodás jellemzi a kormányzat gazdaságpolitikáját, amely ebből a törvényjavaslatból is sugárzik, a katás adózást pedig pillanatok alatt fogják „kiigazítani”, hasonlóan a lakástakarék pénztárakhoz. Ismert: az LTP-s megtakarítást sem szüntette meg a kormány, csupán a létezésének okot adó állami támogatást vonta vissza. Hasonlóan lehet vége a katázásnak is.