Úgy felpörgött a koronavírus a németeknél, hogy már megint műtéteket halasztanak el

Koronavírus, covid, járvány
Illusztráció
Unsplash

Németországban elhalasztanak bizonyos nem létfontosságú műtéteket a gyorsan növekvő koronavírus-esetszámok miatt, idén nyáron ugyanis kétszer annyi koronavírus-fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon, mint tavaly - számolt be a ZDF német közszolgálati csatornának Gernot Marx, a német intenzív- és sürgősségi ellátásban dolgozó orvosok egyesületének (DIVI) vezetője hétfőn Berlinben.

Amellett, hogy bizonyos műtéteket elhalasztanak, Gernot Marx elmondta, hogy módosítaniuk kell a kórházi dolgozók beosztását is úgy, hogy kevesebb szabadnapot tudnak kiadni, és lesz, akinek három egymást követő hétvégén is dolgoznia kell majd.

"Nem nevezném drámainak a helyzetet, de érezhető feszültség, ami szokatlan ilyenkor nyáron, amikor általában nyugodtabbak a napjaink" - magyarázta Marx.

Az orvosi egyesület vezetője emellett hangsúlyozta, hogy a németországi intenzív osztályok 55 százaléka már nem a megszokott rendben működik, és jelenleg kétezerrel kevesebb szabad ágy áll rendelkezésre, mint tavaly ilyenkor.

Christian Karagiannidis, a német kormány koronavírus-tanácsadója és a DIVI tudományos szakértője szerint "a helyzet nem égető, de nagyon feszült".