Jobbik: Elfogadhatatlan, hogy visszamenőlegesen emeli meg a kormány a rezsiköltségeket!

Jobbik: Elfogadhatatlan, hogy visszamenőlegesen emeli meg a kormány a rezsiköltségeket!

A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteki közleménye úgy szól, hogy „az előzőleg megállapított éves átlagfogyasztásra lesznek kiállítva a számlák”. Ha a KTK közleményét a magyar nyelv általánosan elfogadott módján értelmezzük, akkor ezek szerint a rezsidíjak drasztikus emelése nem az augusztus 1-jével kezdődő időszak fogyasztása alapján kerül megállapítása, hanem a legutóbbi leolvasás alapján megállapított átalánydíjon már egyből érvényesíteni akarja a kormány - reagált a Jobbik szombati közleményében. 

"Ez elfogadhatatlan"

- szögezték le.

Mint írták, ha valóban így valósulna meg a díjemelés, akkor azzal úgy fog a kormány – a hivatalos tájékoztatások szerint – egymillió magyar családot nehéz helyzetbe sodorni, hogy azok jóhiszeműen fogyasztottak az átlagosnál több energiát az elmúlt időszakban.

"Ha valóban így hajtják végre az évtized legdurvább megszorítását, akkor ez az Orbán-kormány öszödi beszéde, hiszen a Fidesz eddig azt hazudta, hogy fenntartja a rezsicsökkentést a választások után is"

- fogalmazott a Jobbik. 

Mire várnak? Semmi konkrétum a rezsicsökkentésről és Novák sem foglalkozott még a katával

Miközben a kata-törvényt 24 óra alatt keresztülverte a Parlamenten a Fidesz, másnap pedig Németh Szilárd bevetésével az egész országot beparáztatták azzal, hogy az "átlag" felett fogyasztók esetében nem lesz rezsicsökkentés, azóta egy kicsit leállt a törvénygyár. Az Alfahír szúrta ki, hogy Kövér László házelnök július 13-án (szerdán) már aláírva elküldte a vonatkozó törvényt kihirdetés céljából a köztársasági elnöknek.

A Jobbik követeli, hogy mielőbb tisztázza a helyzetet a kormány, ennek érdekében három kérdéssel fordulnak Orbán Viktorékhoz.

  1. Valóban az elmúlt év átlagfogyasztását veszik-e figyelembe, azaz valóban visszamenőlegesen törlik a rezsicsökkentést?
  2. Valóban akkora díjemelésre számíthatnak a magyar családok, mint amit Németh Szilárd belengetett?
  3. Vagyis nemcsak az áram, hanem a rendszerhasználati díj is radikálisan emelkedik?