Egy EU-jelentés szerint Európa csaknem felét súlyos aszály fenyegeti, hazánkat külön kiemelték

Egy EU-jelentés szerint Európa csaknem felét súlyos aszály fenyegeti, hazánkat külön kiemelték

Azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály, így például Magyarország egyes területein.

Európa csaknem felét aszály fenyegeti - derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfőn közzétett jelentéséből.

A JRC azt írja, hogy

augusztus 10-én Európa területének 47 százalékán elérte a figyelmeztetési szintet az aszály mértéke, míg a vizsgált régiók 17 százalékán a teljes riasztási fokozat van érvényben.

A kutatók szerint a szárazság a kevés esővel és a májustól kezdődő számos hőhullámmal függ össze, amelyek Európa-szerte széles körben befolyásolták a folyók vízhozamát. A vízmennyiség csökkenése az energiaágazatot is hátrányosan érintette mind a vízenergia-termelés, mind más erőművek hűtőrendszerei esetében. Hozzátették, az aszály vélhetően jelentősen csökkentette a nyári terméshozamokat, leginkább a kukoricát, a szójababot és a napraforgót érintette.

"A talajnedvesség alacsony mértéke és a növényekre nehezedő környezeti terhelés egyaránt súlyos"

- áll a jelentésben, amely több mint egy tucat olyan országot sorolt fel, ahol az aszályveszély fokozódott, köztük Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát. "Európa többi részén, amelyet már korábban is sújtott az aszály, stabilan fennmarad a súlyos szárazság".

A dokumentum szerint azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály - például Észak-Olaszország, Délkelet-Franciaország, valamint Magyarország és Románia egyes területein.

A kutatók előrejelzése alapján a Földközi-tenger nyugati térségében novemberig a szokásosnál melegebb és szárazabb körülményekre lehet számítani a kontinensen.

"A közelmúltban lehullott csapadék enyhíthette az aszályos körülményeket Európa egyes régióiban" - mondják a szakértők.

"Egyes területeken azonban a kapcsolódó zivatarok károkat, veszteségeket okoztak, és mérsékelhetik a csapadék jótékony hatását" - vélik a jelentés készítői.