Júliusban és augusztusban több mint 26 ezer diák vett részt a Nyári diákmunka programban

diákmunka
Horváth Diána felszolgálótanuló nyári diákmunkán a gödöllői Erzsébet királyné éttermében 2020. július 31-én.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A programban dolgozó diákok túlnyomó többsége, 95 százaléka középiskolás.

A legtöbben Szabolcs és Borsod megyéből jelentkeztek a programba, a dolgozók négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként kapott állást.

Több mint 26 ezer diák dolgozott júliusban és augusztusban a Nyári diákmunka program támogatásával – írja az MTI a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közleménye alapján. A tárca csaknem 3 milliárd forintos keretösszeget biztosított.

A Nyári diákmunka programba regisztráló fiatalok az elmúlt két hónapban dolgozhattak önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítették a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.

A cégeknél maximum napi 8 órás foglalkoztatás volt támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalta át. A végleges adatok szerint 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez.

A támogatott 16-25 évesek négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként talált munkaalkalmat. Több mint ötezren vállalkozásoknál enyhítették a nyári többletterhelést a mezőgazdasági és idegenforgalmi főszezonban. Az idei résztvevők túlnyomó többsége, 95 százaléka középiskolás. Területi bontásban a jól hajrázó Szabolcs megye lett az első, közel 3800 diákmunkással, szoros másodikként futott be Borsod. Kétezer fölötti a támogatottak létszáma Békésben és Csongrádban is.

"A fiatalok munkanélküliségi rátája a 2010-es 30 százalékról a harmadára esett vissza. A kormány a tizedszerre meghirdetett kezdeményezéssel már mintegy 270 ezer fiatalt segített vakációs álláshoz, pénzkeresethez összesen 27 milliárd forint ráfordítással" – mondta Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.