Egyelőre nem tudja Budapest, honnan veszi a BKV januártól az áramot

Egyelőre nem tudja Budapest, honnan veszi a BKV januártól az áramot

Várhatóan kigazdálkodhatatlan áron jutnak majd csak energiához.

Mivel még nem érkezett érvényes ajánlat BKV áramellátási pályázatára, így nem tudni, hogy januártól honnan veszi a cég az áramot – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak.

Kiss elmondta, hogy a Főpolgármesteri Hivatal most azt vizsgálja, hogyan lehetne rövidebb időre pályázatot kiírni.

Kiemelte, nem akarják a közszolgáltatásokat korlátozni, bár egyelőre még nem tudják, miként vészeli át Budapest költségvetése az idei évet.

A sikertelen pályázat mögött vélhetően az áll, hogy olyan mértékben lőttek ki az energiaárak, hogy a korábbi évek beszerzési árai mára tízmilliárdokkal emelkedhetett

– fejtette ki a főpolgármester-helyettes.

Szerinte ez önmagában nem jelenti azt, hogy január 1-jén nem lesz áram a vezetékben, hanem azt, hogy

várhatóan olyan magas áron juthatnak végül energiához, ami bizonyosan kigazdálkodhatatlan lesz a társaság számára.

Legalábbis kormányzati segítség nélkül.

Kiss szerint Budapest esetében fel sem merülhet a közvilágítás korlátozása, vagy a közösségi közlekedés felfüggesztése. Minden spórolási módszer pedig csak elenyésző megtakarítást jelentene, amit társadalompolitikai szempontból kifejezetten káros lenne. Azonban azt továbbra sem tudni, hogy hogyan vészeli át Budapest költségvetése az idei évet – tette hozzá.