Felmentették a polgári engedetlenségben részt vevő igazgatóhelyettest

Felmentették a polgári engedetlenségben részt vevő igazgatóhelyettest

A tankerület felmentette pozíciójából Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, mert a szóbeli indoklás szerint élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg.

A tankerület szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit

- írja a Telex.

Dezsőfi György a Telexnek azt mondta: a tankerület igazgatója személyesen adott át neki egy határozatot, amiben az szerepelt, hogy hétfőtől visszavonják az igazgatóhelyettesi megbízását.

Indoklás azonban nem volt a levélben, csak annyi, hogy azt három munkanapon belül írásban kérheti. Ezt Dezsőfi már meg is tette. Dezsőfi Györgyöt azért is lepte meg a döntés, mert

az előző félévben is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, akkor meg is kérdezte erről az iskola igazgatóját, aki azt mondta: mindenkinek egyéni döntése, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben. Szerinte a menesztése nem áll arányban az elkövetett vétséggel.

Ennek ellenére az iskolában szeretne maradni mint matematika-fizika tanár, mert szeretik a gyerekek, kollégái. Azt mondta, mindenkit váratlanul ért a döntés, és most emiatt több dolgot újra kell tervezni az iskolában.

Pilz Olivér, a gimnázium tanára a Telexnek azt mondta: petíciók fognak aláírni, hogy helyezzék hatályon kívül az elmarasztaló határozatot, és jogi segítségért is fordulnak.

László István, tankerületi igazgató a Telexnek azt válaszolta, hogy „A hatályos törvények szerint a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, az a munkavégzés jogellenes megtagadásának minősülő magatartás, amely veszélyezteti a tanulók érdekeit és egy igazgatóhelyettesnek kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésének biztosítása tekintetében”.