Karácsony szerint hazugság, hogy Brüsszelen múlik a tiltakozó pedagógusok béremelése

Karácsony szerint hazugság, hogy Brüsszelen múlik a tiltakozó pedagógusok béremelése

A főpolgármester szerint fenyegetés, zsarolás helyett megbecsülés és szolidaritás jár a tanároknak. Facebook-oldalán azt írta, a pedagógusok melletti kiállás rólunk, a gyerekeinkről, az országunkról, a városainkról, a jövőnkről szól.

Mert „olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája”, idézte Szent-Györgyi Albertet, majd kifejtette, senki nem akarhatja, hogy a jövőt a jogfosztás, a fenyegetés és a zsarolás, vagyis az határozza meg, ami a pedagógusoknak jut osztályrészül.

Karácsony Gergely úgy véli, a jövő megvédésének feltétele, hogy ki kell állni a tanárok mellett, a nekik járó megbecsülést ki kell erőszakolni.

"Micsoda hazugság az, hogy ez Brüsszelen múlik, ugyan, ez rajtunk múlik, elsősorban a kormányon, persze, de ha ők a megoldások helyett továbbra is a bűnbakokat keresik csak, ha kritikus gondolkodók helyett továbbra is alattvalókat akarnak nevelni az iskolákban, akkor helye és ideje van szülők és diákok kiállásának, a jövőt féltő szolidaritás minden megnyilvánulásának"

- fogalmazott posztjában.

Karácsony közölte, minden tisztelete, támogatása a Miskolcon, Budapesten és az ország bármely pontján a közös jövő nevében tiltakozó tanároké, diákoké.